A szocialisták még mindig támadják Orbán Viktor rádióinterjúit
Gazdasági függetlenségét elvesztette, politikai függetlenségét azonban őrzi a Magyar Rádió; erről Szadai Károly, a médium közalapítványa kuratóriumának elnöke beszélt a MR 1997. áprilisa és 2002. márciusa közötti működéséről szóló beszámolók és az azokhoz kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatok általános vitájában. A szocialisták kifogásolták, hogy az elmúlt ciklusban Orbán Viktor rendszeresen szerepelt a rádióban. Mint mindig, most is gyűlöletbeszédnek titulálták interjúit és mindezek mellett a rádió elnökének személyében is kivetnivalót találtak A polgári oldal kuratóriumi tagjai határozottan reagáltak az elhangzottakra.
Dátum: 2002-11-06 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5572
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:09.672441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnök a gazdasági függetlenség elvesztéseként értékelte, hogy működésének egyik alapja, a készülék-üzembentartási díj a büdzsé részévé vált, így az a hallgatók helyett "a kormány jóindulatán" múlik. Mint mondta, a közmédium gazdasági és piaci helyzete stabil, helyzetüket nem újabb és újabb támogatások megszerzésére használják fel, sőt százmilliós megtakarításokat hozó ésszerűsítéseket hajtottak végre. Szólt arról, hogy az intézmény tudomásul vette piaci helyzetét, és alkalmazkodott ahhoz, egyes műsorai pedig piacvezetők. A kuratóriumi elnök hangsúlyozta, hogy a közmédium gyakorolja kultúramegőrző szerepét. Kitért arra, hogy jóval kevesebb esetben érkezett ellene panasz a médiahatósághoz, mint négy évvel korábban.
Szadai Károly elmondta, hogy a kuratórium, amely nem szól bele műsorszerkesztési kérdésekbe, folyamatosan figyelemmel kíséri a Kondor Katalin tavaly megválasztott rádióelnök pályázatában és stratégiai tervében foglaltak megvalósítását. A kuratóriumi elnök ugyanakkor hangot adott azon álláspontjának, hogy a jelenlegi keretek között nem képzelhető el korszerű rádiózás. Hozzáfűzte, hogy az intézménynek szüksége van egy nyugati normás URH-frekvenciára, valamint egy új, korszerű székházra. Közlése szerint ezek megszerzésére az MR önerőből, a törvényhozás segítségével képes lehet, ha a jövőben helyreállítják az intézmény függetlenségét, megteremtik normatív, tervezhető finanszírozását.
Az MSZP és az SZDSZ a Magyar Rádió Közalapítvány beszámolóit - az 1997-es kivételével - elutasítja, a Fidesz és az MDF viszont azok elfogadását javasolja. Szabó Zoltán szocialista kurátor szavai szerint a korábbi kormánytöbbség megsértette a médiatörvényt azért, hogy olyan elnököket ültethessen a közszolgálati intézmények élére, akik a közmédiumokat a "saját képére formálják". Úgy látja, a Magyar Rádiónál gyengült a szakmai teljesítmény, csökkent a kulturális és az ifjúsági produkciók száma; kifogásolta a korábbi rendszeres miniszterelnöki interjúkat, és "a gyűlöletbeszéd intézményesítését a Vasárnapi Újság című műsor által".
Szerinte a beszámolók ezeket a problémákat elhallgatják, és elhallgatják "a korántsem kormánypárti" ORTT azon határozatát is, amely szerint a Vasárnapi Újság műsorfolyama rendszeresen megsérti a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény rendelkezéseit.
Homa János fideszes tag kijelentette, 1996-ban a médiatörvény megalkotói a szőnyeg alá söpörtek egy csomó problémát, és olyan törvényt alkottak, amely száz sebből vérzett. A jelenlegi kormánypártoknak a fideszes politikus felrótta, hogy az előző parlamenti ciklusban az akkori ellenzék nem engedte kijavítani a hibákat.
- Az MSZP és az SZDSZ még azt is megakadályozta, hogy a törvény jogharmonizációs módosítását elfogadja a parlament - mondta. Véleménye szerint a médiatörvény hibája a csonka kuratórium is, mert - mint mondta - a törvényalkotók nem számoltak azzal, hogy egy kormánynak lehet jobboldali és baloldali ellenzéke is, amelyek nem képesek megegyezni a kuratóriumi helyek elosztásáról. Homa János hangsúlyozta, hogy a beszámolók szerint a Magyar Rádió szakmai munkájában kevés volt a kivetnivaló, eredményesen vette fel a versenyt a kereskedelmi adókkal szemben, és az MR közszolgáltatóként is ellátta szerepét.
- Az MSZP és az SZDSZ képtelen beletörődni abba, hogy a magyar médiának csupán a 90 százalékát tudhatja maga mögött, nekik minden kell, ezért támadják a Magyar Rádió Közalapítvány tevékenységéről szóló beszámolókat - jelentette ki Homa János. Balogh László MDF-es tag közölte, hogy a közszolgálatiság érdekében a beszámolókat elfogadják. Kifejtette: a Magyar Rádióban, akár a többi közmédiumban egyszerre jelentkeztek a rendszerváltás, az információs társadalom és a globalizáció kihívásai.
- Az idén hetvenhat éves rádiónak egy robusztus szocialista nagyvállalatból kellett karcsúbb, rugalmasabb, színesebb, modernebb, a mai kor kihívásainak jobban megfelelő intézménnyé válnia - tette hozzá. Szót emelt azért, hogy a Kossuth adó kapjon nyugati URH-sávot, de - mint mondta - emellett a nemzeti főadó középhullámú adását is fejleszteni kell.
- Az MDF álláspontja az: nem szabad feladni a középhullámú adást, érdemes a sugárzás erősségét növelni, az idegen nyelvű, illetve határainkon átnyúló adásainak számát és műsoridejét bővíteni kell - mondta Balogh László. Véleménye szerint a Kossuth adó továbbra is őrzi vezető helyét a hallgatottság tekintetében, és véleményformálásban is képes volt megtartani első számú pozícióját.
- A Kossuth, akárcsak az egész Magyar Rádió kiegyensúlyozott, és tárgyilagos - jelentette ki. A politikus szerint nem halogatható tovább egy médiapark létrehozása, amelyben a Magyar Rádió is új elhelyezést nyerhet.
Szalai Annamária a Fidesz részéről nevetséges álvitának nevezte a Magyar Rádió Közalapítvány beszámolóiról és az azokhoz kapcsolódó határozati javaslatokról folyó parlamenti vitát. Úgy vélte, a jogbiztonságot sérti, hogy a mostani kormányerők a kuratóriumi beszámolókról korábban elfogadott bizottsági határozatokat felülbírálják. Leszögezte, semmilyen magyar hatóság nem mondta ki, hogy akuratórium működése törvénytelen lett volna amiatt, mert az akkori ellenzék nem delegált elnökségi tagokat. A képviselő alkotmányellenesnek minősítette, hogy elvonták a Magyar Rádió normatív bevételének mintegy egyharmadát. Véleménye szerint ezzel gazdasági nyomást akar a jelenlegi kormány a rádióra gyakorolni. Hangsúlyozta azt is, hogy az országgyűlési képviselőknek nincs joga beleszólni a rádióműsorok tartalmába. Azzal vádolta a korábbi ellenzéket, hogy a médiatörvény európai uniós jogharmonizációs célú módosításának késleltetésével sok százmilliós anyagi kárt okoztak.
Szadai Károly, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnöke a vitában elhangzottakra reagálva szintén kiemelte, hogy egyetlen szerv sem vonta kétségbe a kuratórium működésének törvényességét. Emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Bíróság mint cégbíróság bejegyezte a kuratórium elnökségét. Felhívta a figyelmet arra, hogy az éves beszámolók elfogadása, az üzleti, stratégiai, valamint műsorpolitikai döntések nem az elnökség, hanem a kuratórium hatáskörébe tartoznak. A rádió hallgatottságának csökkenését - ami szavai szerint várhatóan már lassul - természetes folyamatnak nevezte, rámutatva arra, hogy a Kossuth Rádió nem hallható nyugati URH-frekvencián, és 147 másik rádióval kell versenyeznie. Cáfolta, hogy romlana a rádió likviditási helyzete, sőt - mint mondta - javul. A közszolgálati médiumokat tömörítő médiapark létrehozásával kapcsolatosan megjegyezte, hogy "nem rajong az ötletért". Elmondta: a kuratórium az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy vizsgálja meg, a rádió jelenlegi finanszírozása megfelel-e a törvényi kritériumoknak. A kuratóriumi elnök úgy vélekedett, hogy a parlamenti képviselőknek nem dolguk beleszólni a műsorok készítésébe, ezért vannak a műsoroknak hozzáértő felelős szerkesztői. Mint mondta, jelenleg olyan elnök áll a rádió élén, akinek szakmai felkészültsége megkérdőjelezhetetlen. Az általános vitát az elnöklő Wekler Ferenc lezárta.
MTI - fidesz.hu