A grúz hatóságok ellenőrzik a Kodori-szorost
A grúz hatóságok ellenőrzik a Kodori-szorost, a Tbiliszi ellen fellázadt fegyveresek a hegyekbe menekültek - jelentette szerdán az orosz Interfax hírügynökség a helyszínről.
Dátum: 2006-07-26 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:42.463140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mintegy ezer grúz katona és rendőr kedden vonult be a szorosba, kiváltva ezzel az abház hatóságok és az orosz külügyminisztérium tiltakozását. Moszkva szerint a grúz kormány nem értesítette előre a csapatmozgásról a térségben állomásozó békefenntartókat, valamint a grúziai ENSZ-missziót, amivel megsértette a fegyverszünetről kötött 1994-es egyezményt.
A Kodori-szoros az egyetlen terület, amely az abház térségben a grúz kormány ellenőrzése alatt áll. Ezt az ellenőrzést fenyegette Emzar Kviciani hadúr, akit még a 2004-ben eltávolított Eduard Sevardnadze volt grúz államfő nevezett ki a térségbe teljhatalmú személyes megbízottjának. Bejelentette, többé nem hajlandó engedelmeskedni a Tbilisziből érkező parancsoknak, és felszólította a grúz vezetőket, hogy azonnal kezdjenek vele tárgyalásokat.
Kviciani elnöki megbízottként háromszáz fős különleges alakulat parancsnoka volt, s bár 2004-ben az új grúz vezetés feloszlatta az alakulatot, a szélnek eresztett katonák parancsnokukkal maradtak. A grúz fegyveresek bevonulását azonban csak egy-két puskalövés kísérte, a zendülő parancsnok jobbnak látta visszavonulni a hegyekbe.
MTI - fidesz.hu