Augusztusban elbocsátási hullám jön a közszférában
Augusztusban elbocsátási hullám várható a közszférában, miután az Országgyűlés kormánytöbbsége elfogadta a közalkalmazottak jogviszonyáról szóló törvény módosítását.
Dátum: 2006-07-26 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:43.417829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek értelmében végkielégítést nem egy összegben, hanem havi részletekben kaphat az elbocsátott köztisztviselő. Így az állam a 13 500 elbocsátottnak 0,8-1 milliárd forintot fizet ki.
Veres János pénzügyminiszter szerint tárcája nem számol a közszféra működési kiadásainak emelkedésével a következő két évben. Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke szerint a döntéshozók nem vették figyelembe a szociális partnerek véleményét és javaslatait, az elfogadott jogszabály jelentős lépés a közalkalmazottak jogbiztonságának és életpályarendszerének szétzilálása felé. A SZEF egyébként hamarosan határoz arról, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul-e a törvénymódosítás miatt.
NAPI Online - fidesz.hu