Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szeptemberben tandíjtüntetés

Demonstráción követeli a tandíj visszavonását szeptember végén a fővárosban a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2006-07-26 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:43.715216, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A HÖOK választmánya erről és a tüntetés részleteiről keddi ülésén döntött - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A HÖOK választmánya kijelölte a demonstráció koordinálásáért felelős elnökségi tagot, a demonstrációval kapcsolatos kommunikációért felelős elnökségi tagokat, illetve a tüntetés kreatív részéért felelős képviselőket.

A választmány elfogadott egy menetrendet, ami a szeptember végére, a fővárosba szervezendő demonstráció részleteit tartalmazza, s amelynek elemeit az előkészítés folyamán hozzák majd nyilvánosságra. A választmány útmutatásai nyomán előzetes, figyelemfelkeltő és figyelmet fenntartó akciókat fognak szervezni annak érdekében, hogy a felsőoktatási hallgatók és a velük szimpatizáló állampolgárok folyamatosan értesülhessenek a részletekről.

"A HÖOK továbbra is hangsúlyozza, hogy a tüntetés célja, hogy a tandíj visszavonására, illetve valódi felsőoktatási reformok kidolgozására szólítsa fel a Magyar Köztársaság Kormányát" - áll a közleményben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek