KDNP: Akar a magyar kormány amerikai rakétákat telepíteni?
A KDNP szerint a kormánynak tájékoztatnia kell az embereket arról, valóban akarnak-e amerikai rakétákat telepíteni az ország területére. Erről a KDNP biztonságpolitikával foglalkozó országgyűlési képviselője beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-07-26 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:45.849969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A magyar kormány folyamatosan hallgat ebben a kérdésben, (...) néha kategorikusan cáfol és tagad. (...) Ha van egy ilyen szándék a kormány részéről, akkor (...) valljon színt a kormány, őszintén mondja el a magyar embereknek, hogy van-e ilyen rejtett, titkos szándéka (...), részt akar-e venni ebben a programban, milyen módon akar részt venni ebben a programban, tényleg amerikai rakétákat akar-e elhelyezni Magyarországon" - mondta Simicskó István.
A képviselő szerint az állampolgároknak egy demokráciában joguk van tudni, mi folyik ebben az ügyben.
Hozzátette: a nemzetközi sajtóban megjelent hírek szerint folynak tárgyalások amerikai rakéták Magyarországra telepítéséről is. Mint mondta: a cseh külügyminiszter sem cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint amerikai szakemberek jönnek Csehország mellet Magyarországra is augusztusban. E hírek szerint ekkor megvizsgálják, hol lennének alkalmas területek ilyen infrastruktúra telepítésére.
Simicskó István szerint, ha a kormánynak vannak ilyen szándékai, akkor mondják el a társadalomnak, hogy ennek mik az előnyei és melyek a hátrányai.
A politikus úgy vélekedett, nagyon fontos az Egyesült Államokhoz fűződő jó viszony, ám "a világtörténelemben mindig az érzékelhettük, hogy ha valaki (...) az egyensúlyt megbontotta, ha rakétákat helyezett el, akkor a másik fél is ezt tette, (...) és ennek beláthatatlan következményei lesznek".
A KDNP képviselője rámutatott: ismeretei szerint e kérdésről a kormány nem dönthet, csak az Országgyűlés, ám - megítélése szerint - kívánatos lenne a végső döntés előtt népszavazást kiírni.
"A magyar nemzeti érdeket is figyelembe kell venni, és ez alapján a magyar társadalom bölcs döntést tudna hozni" - fogalmazott.
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter július elején az MTI-nek azt mondta: az előző kormányzati ciklusban valóban volt olyan amerikai "tapogatózás", amely arról szólt, hogy Magyarország is részese lehessen ennek a rendszernek.
A politikus hangsúlyozta, hogy nem rakéták Magyarországra telepítéséről volt szó a megbeszéléseken, hanem egy, a ballisztikus rakéták mozgásának észlelését, nyomon követését segítő radarrendszerről. Hozzátette: az egyeztetések elkezdődtek, majd abbamaradtak.
MTI - fidesz.hu