Újabb jobboldali összefogás Debrecenben
A jobboldal erejének növelése érdekében Debrecen mind a 29 választókerületében közös jelöltet indít a helyhatósági választáson a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Nemzeti Fórum és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség; az erről szóló választási együttműködési megállapodást szerdán írták alá az érintett pártok debreceni szervezeteinek vezetői.
Dátum: 2006-07-26 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:47.081001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Elhatároztuk, hogy Debrecen valamennyi polgáráért érzett felelősségünktől indíttatva együtt kívánunk működni" - tartalmazza a nyilatkozat. Korábban a Fidesz és az MDF már kötött egy jobboldali együttműködési megállapodást a választásra azzal, hogy mind a 29 választókerületben együtt indítanak jelöltet. Karancsi Jánosné, a KDNP debreceni elnöke hangsúlyozta: a négy együttműködő szervezet közösen aggódik a nemzetért, ezért olyan programot szeretnének megvalósítani Debrecenben, amelyben a gazdasági tevékenység mellett hangsúlyosan szerepel a szociális terület, s a jelenleginél jobban képviselik a rászorultakat.
MTI - fidesz.hu