Az önkormányzati választások tétje a Gyurcsány-csomag megbuktatása
Nem a kormányt, hanem a Gyurcsány-csomagot szeretné megbuktatni a Fidesz az önkormányzati választásokon - jelentette ki Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában.
Dátum: 2006-07-26 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:52.367761, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz a Jó reggelt Magyarország! kiáltvánnyal azt szeretné elérni, hogy a társadalom közösen lépjen fel a Gyurcsány-csomag ellen az önkormányzati választásokon és a leadott szavazatokkal az intézkedéssorozat visszavonására kényszerítse a kabinetet - közölte Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában.
A pártelnök szerint még idén legalább két megszorító csomagra készül a Gyurcsány Ferenc vezette kabinet, mivel az eddig bejelentett intézkedések nem lesznek elegendőek a költségvetési egyensúly megteremtéséhez.
A Fidesz elnöke hangsúlyozta: "aki a szocialistákra szavaz, az a Gyurcsány-csomagra szavaz. Akik pedig a polgári erőket tüntetik ki a bizalmukkal, azok arra voksolnak, hogy ezt a csomagot vissza kell vonni. Az eredmény olyan politikai ténnyé válik majd - vagy így, vagy úgy - amely elől nem térhet ki a kormány. Ha az emberek többsége a polgári irányzatra szavaz, akkor az azt jelenti, hogy ez a csomag megbukott és azt a kormánynak vissza kell vonnia".
A csomagot, nem a kormányt akarja a Fidesz megbuktatni
"A kormánynak most nem kell megbuknia, mi a csomagot akarjuk megbuktatni" - jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint az adócsökkentés a magyar gazdaság előtt az egyetlen járható út. A Fidesz vezetője rámutatott: Magyarországon ma nem költségvetési, hanem szerkezeti gondok vannak.
"Ha ezeket nem orvosoljuk, akkor hiába sarcolja meg a lakosságot a kormány (tandíjjal, áfa- és gázáremeléssel), a pénzbehajtási akciók csak ideiglenes sikereket hozhatnak" - tette hozzá Orbán Viktor.
inforadio.hu - fidesz.hu