Nemzetközi Bartók-kórusverseny Debrecenben
Nyitó felvonulással, a nagytemplom előtt tartott díszünnepséggel és a Kölcsey Központban rendezett díszhangversennyel szerdán megkezdődött Debrecenben a Bartók Béla XXII. Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál.
Dátum: 2006-07-27 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:55.166381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Turi Gábor, Debrecen kulturális alpolgármestere, a Bartók-kórusverseny elnöke megnyitójában emlékeztetett rá, hogy a mostani találkozónak megkülönböztetett jelentőséget ad két jubileum.
Az, hogy 125 éve született Bartók Béla, a XX. század legnagyobb magyar zeneszerzője és 90 éves lenne Gulyás György karnagy, főiskolai tanár, aki 45 évvel ezelőtt indította útjára ezt a seregszemlét.
Utalt arra, hogy a Bartók Béla-kórusverseny különleges helyet foglal el a világ kórusmozgalmában.
"Küldetéséül a Bartók halála, tehát 1945 után keletkezett kórusművek bemutatását, a mindenkori kortárs kórusművészet támogatását választotta" - mondta.
Hozzátette: ez nemcsak az előadandó darabokra vonatkozik, hanem magába foglalja azt a mecénási szerepet is, amelyet a verseny és Debrecen városa új kórusművek megrendelésével betölt.
"Az alapítás óta 69 rövidebb-hosszabb kompozíció készült felkérésünkre. Nem tudunk más magyar városról, amelyik ily módon és mértékben venné ki részét a kóruskultúra életfájának táplálásából" - fogalmazott Turi Gábor.
Az idei Bartók-kórusversenyre a világ 18 országának 29 kórusa és énekegyüttese érkezett Debrecenbe. A szakmai visszajelzések szerint a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt ma a világ legjobban szervezett, legmagasabb színvonalú versengései között tartják számon. A kulturális kormányzat az idén kiemelt támogatásban részesülő országos nagyrendezvénnyé minősítette a találkozót.
Az idén először nemzetközi folklórfesztivál is csatlakozik a versenyprogramokhoz, amelyen négy együttes - egy bolgár, egy Urálon túli, egy szardíniai és egy magyar csoport - mutatkozik be.
MTI - fidesz.hu