Megszűnhet az állami felsőoktatás
Az állam nem az intézményeket, hanem egyénileg a hallgatókat kívánja támogatni - értesült a gondola szocialista körökből. Kormányzati körökben elismerték, a tandíj mértéke egyre magasabb lesz, míg el nem éri a teljes képzési összeget. Amint ez megtörténik, gyakorlatilag megszűnik az állami felsőoktatás.
Dátum: 2006-07-27 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:57.379680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közoktatási és a felsőoktatási törvény módosítása során számtalan kérdés felmerült, a leghevesebb vitákat azonban a tandíj bevezetése okozta. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) már a törvény elfogadása előtt bejelentette, demonstrációt szervez, ha a parlament zöld utat ad ennek a verziónak, vagy ha nem vonja vissza a tandíjra vonatkozó passzusokat.
Kormányzati információink szerint azonban a felsőoktatási törvény nemhogy csökkentené a fejlesztési hozzájárulás mértékét, hanem emelni kívánja. Jelenleg a teljes képzési költség 20 százalékát kell fizetni az alap, 30-at a mesterképzésben résztvevőknek. A többit az állam fizeti. Mint megtudtuk, a cél azonban a teljes költség áthárítása a hallgatókra.
A finanszírozás természetesen több lépcsőben történik majd, és minden valószínűség szerint először a különféle mentességek szűnnek meg. A tervekben először a doktori képzés tandíjmentességének eltörlése szerepel. Később több lépcsőben, egyre nagyobb arányban kell hozzájárulnia a hallgatónak saját képzéséhez. A szocialista álláspont szerint eljön majd az az idő, mikor megszűnik az állami felsőoktatás.
A hallgatókat kívánják támogatni
Szocialista körökben az a cél, hogy az állam ne az intézményeket, hanem egyre inkább a hallgatókat támogassa. Ez nem jelenti, hogy az összeg, amivel az állam a felsőoktatási intézményeket támogatja, csökkenni fog, csak azt szociális alapon a diákoknak utalják majd át. Vagyis az elképzelések szerint eljöhet az idő, mikor a hallgató a teljes képzését zsebből fizeti, ám pályázhat (pl. szociális alapon) állami támogatásra.
Mindenesetre úgy tűnik, a gazdag-buta gyerekek mindenképpen meg fogják tudni "venni" maguknak a diplomát, a szegényebb-okosabbak, hacsak nincs szerencséjük, nem feltétlenül. Erre utal az az MSZP frakción belül kialakult álláspont is, mi szerint a felvételi rendszert is így kellene átalakítani. Igaz ez már a most elfogadott törvényből is következik.
Ponthatár helyett pénzhatár?
Szocialista részről van olyan elképzelés, hogy a hozott tudás (gimnáziumi pontok, szóbeli vagy/és írásbeli felvételi) egyre inkább el fog tűnni, csupán a tandíj összege határozza majd meg a felvételit határt. A jövőben elképzelhető lesz, hogy azokon a szakokon, ahol sok a jelentkező, felemelik a tandíj összegét, így (a pénztárca vastagság alapján) határozzák majd meg a bejutást.
Ez némileg megkérdőjelezi a kormány ideológiai hovatartozását, hiszen ez nem egy baloldali, szociális hozzáállás. Sőt a liberalizmus elveivel is ütközik, hiszen a tanuláshoz való szabad jogot látszólag ugyan nem, valójában azonban gazdasági alapon szelektálja.
A szegényebbek előtt több lehetőség is van
A dologhoz hozzátartozik, hogy mint a fentiekből kiderült, lehet majd kérni állami támogatást, marad a diákhitel, illetve, hogy a jó tanulók ösztöndíjban is részesülnek, a legjobbak pedig teljesen ingyen tanulhatnak majd. A támogatásnál azonban felmerül a kérdés, miként alakul ennek mértéke illetve, hogy ki lesz, aki a pályázatokat elbírálja? Ha ezt a minisztériumban teszik, akkor négyévente más és más "színű" gyerekek jutnak majd támogatáshoz? Vagy az egyetem mutat rá arra, akinek állami támogatást kér?
Mi van az indexnyitási díjjal?
A törvény rendelkezése szerint nem lehet más összeget beszedni a hallgatóktól a tandíjon kívül. Ám az egyetemek jó szokásukhoz híven különféle egyéb díjakkal (indexnyitási díj, diplomaírási díj stb.) zsarolják a diákok laposodó pénztárcáját. Ebben a kérdésben a miniszternek kellene a sarkára állnia, és rendelettel szabályozni (ti. megszüntetni) ezt a módszert.
Azt is tisztázni kell, hogy miután az állam nem az intézményeket, hanem a hallgatókat kívánja finanszírozni, az egyetemek, főiskolák oktatóinak közalkalmazotti viszonya megszűnik. Hogy ez milyen munkaerő áramlást jelent, az a jövő kérdése. Ezen kívül tisztában kell lennünk azzal a szocialista körökben is tényként kezelt állásponttal, hogy a jelenlegi 72 felsőoktatási intézmény egy része nem fogja túlélni az új rendszert.
A közoktatásban is racionalizálni fognak, ergo iskolák szűnnek meg
A közoktatási törvény módosításának is van egy ilyen célja. Sok iskolaépület félig telt csak gyermekekkel, van kerület, ahol három iskola helyett kettő épülete is elég volna. Ilyen intézményeknél valószínűleg átcsoportosítják majd a gyerekeket a közelebbi iskolába. A hatékonyság a nyolc osztállyal nem rendelkező (általában kistelepüléseken lévő) iskolákat is eléri. A tantestületeket intézményes szinten vonják össze. Vagyis területi szinten (a községben) nem szűnik meg az iskola, ám a 4. osztály elvégzése után automatikusan tovább jár a gyermek a kicsit távolabbi nyolc osztályosba.
Vannak olyan hangok a szocialista oktatáspolitikával foglalkozók közt, akik azt mondják nem 4+8, 8+4, vagy 6+6-os rendszerben lenne hatékony az oktatás, hanem egyben kell elvégezni a 12 osztályt. A szakosodást pedig az utolsó két évben lehetne megkezdeni. Ez természetesen még nem kidolgozott javaslat.
Változik még eleget a törvény
A kérdés még nem sok részletben nem eldöntött, és hosszas fejtörés eredménye lesz. Ám egyben biztosak a frakcióban: mind a felsőoktatási, mind a közoktatási törvényhez hozzá kell még nyúlni (talán nem is egyszer) a ciklus alatt. Ez alapján hozzátehetjük, amit most megszavaztak, az csak a keret egy elnagyolt festménnyel, amit sok helyen be kell tölteni színnel, tartalommal, és az sem elképzelhetetlen, hogy valahol a radírra is szükség lesz.
A kormányzati elképzelések alakulását minden bizonnyal alakítani fogja a HÖOK szeptemberre tervezett demonstrációja. Intő jel lehet a nemrég lezajlott franciaországi diáklázadások története, mely más okból ugyan, de mégiscsak a kormány egy döntése ellen indult meg.
***
A HÖOK szerdán bejelentette, választmánya kijelölte a demonstráció koordinálásáért felelős elnökségi tagot, a demonstrációval kapcsolatos kommunikációért felelős elnökségi tagokat, illetve a tüntetés kreatív részéért felelős képviselőket - írja az MTI
gondola.hu - fidesz.hu