Szonda: tovább nőtt a Fidesz előnye
Júliusban is növelte a Fidesz előnyét az MSZP-hez képest, és nőtt a bizonytalanok száma - nagyjából ezt mutatja a Szonda Ipsos legfrissebb adatsora. A közvélemény-kutató mérése szerint a választókorú népességen belül a Fidesz 31, az MSZP 27 százalékot tudhat maga mögött, az SZDSZ 3, az MDF 4 százalékot.
Dátum: 2006-07-27 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:00.615885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A biztos pártválasztók körében a Fidesz 46, az MSZP 42 százalékon áll. Az SZDSZ pozíciói romlottak, jelenleg a választókorúak 2, az aktív szavazók 3 százalékára számíthat. 1996 óta először fordul elő, hogy az MDF megelőzi a szabad demokratákat.
Ha csak a két nagy pártot nézzük, az MSZP-nek májusról júniusra 6, júniusról júliusra 2 százalékpontot esett az indexe, míg a Fideszé ugyanezen viszonylatban 7, illetve 2 százalékponttal emelkedett, azaz a fiatal demokraták tovább növelték előnyüket, de kisebb mértékben - írta a Népszabadság.
Az MSZP szimpatizánsai közül az alapfokú végzettségűek harmada elpártolt. A kiábrándult MSZP-hívők egyébként jórészt a bizonytalanok táborát gyarapítják. Figyelemre méltó azonban, hogy Budapesten, ahol eddig biztos szocialista fölény mutatkozott, most döntetlenre áll a két nagy párt: a Fidesz és az MSZP is a választók 28 százalékát tudhatja maga mögött. A 10 ezer lakosnál kisebb településeken egyértelmű a Fidesz-vezetés (32:22 százalék), a 10 és 50 ezer népességszámú településeken is ellenzéki előnyt mutatható ki (33:24 százalék), míg az ennél nagyobb lélekszámú városok jórészt a szocialistáké (33:24 százalék).
NAPI Online, szondaipsos.hu - fidesz.hu