Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Még egyszer az autópálya építkezések elszámolásáról

Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő, az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere az MTI-nek hangsúlyozta: a jelenlegi helyzetben a kérdés az, ki a felelős azért, hogy az utóbbi három-négy évben a kormány egy nyilvánvalóan sikertelen elszámolási módszert erőltetett, s ezzel másfélszer-kétszer drágábbá tette az autópálya építéseket.


Dátum: 2006-07-27 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:06.297758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus szerint ugyanis az eddigi finanszírozási rendszer semmi más célt nem szolgált, minthogy az autópálya-építés ne számítson bele az állami kötelezettségekbe. Ennek érdekében az állami hitelfelvételnél lényegesen drágább cégkölcsönökkel oldották meg az autópálya-finanszírozás zömét - tette hozzá Fónagy János.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek