Gyurcsány Ferenc továbbra is hazudik
Gyurcsány Ferenc továbbra is hazudik, a nyílt és szervezett politikai hazugság eszközével él, hiszen ma sem reformokról beszélt, hanem kormányzati pénzbehajtásról - jelentette ki Szijjártó Péter a kormányfő csütörtök esti beszédére reagálva.
Dátum: 2006-07-27 21:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:07.873428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc továbbra is hazudik, a nyílt és szervezett politikai hazugság eszközével él, hiszen ma sem reformokról beszélt, hanem kormányzati pénzbehajtásról, ráadásul nem nevezte meg a felelősöket, akik pénzügyi válságba sodorták az országot" - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője reagálásában. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc ma este sem a magyar emberekkel és az ország valós helyzetével, hanem csak a kamerával nézett szembe.
"Úgy tűnik a miniszterelnök nem hajlandó tudomásul venni, hogy az emberek fel vannak háborodva azon, hogy megszegte a velük kötött megállapodást" - mondta. Hozzátette:"Itt lett volna az utolsó lehetőség arra, hogy a kormányfő visszavonja a Gyurcsány-csomagot, ő azonban nem tette meg". "Az emberek elkeseredettsége és felháborodása elől gyorsan szabadságra menekülő miniszterelnök kampányát hallhattuk főműsoridőben" - összegezte véleményét a Fidesz kommunikációs vezetője.
MTI - fidesz.hu