Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hőség húzza az áramárakat?

A meleg az egész kontinensen áramellátási zavarokat okoz - írja a Világgazdaság.


Dátum: 2006-07-28 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:13.365774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyes országokban a folyók alacsony vízállása miatt csökken az áramtermelés, máshol az elosztó rendszer kapacitásai nem elégségesek a megnövekedett igények kielégítésére. Csehországban két napja a súlyos áramhiány miatt kilencórás fogyasztói korlátozásokat léptettek életbe, Lengyelországban pedig leállították az áramexportot. A hatóságok Nagy-Britanniában és Németországban korlátozott kibocsátásra szólították fel az erőműveket.

A magyarországi erőművek a nagy melegben is előállítják a számukra előírt villamosenergia-mennyiséget - mondta a lapnak a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) elnök-vezérigazgatója. Tombor Antal szerint az érintett három - a paksi, a dunamenti és a tiszai - erőműnek már a tervezésénél figyelembe vették, hogy a nagy meleg miatt csökken a hűtésükre szolgáló folyók vízszintje, így ezeknél nincs gond. Az áramtermelés mindössze egy százaléka - nemzetközi összehasonlításban példátlanul alacsony aránya - származik vízerőművekből, vagyis erről az oldalról sem okoz problémát a vízszint csökkenése.

Napi Online - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek