Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új napilap indul Csíkszeredában

Új napilappal bővül az erdélyi magyar nyelvű sajtókínálat, hétfőtől ugyanis az olvasók a Csíki Hírlapot is kezükbe vehetik.


Dátum: 2006-07-28 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:15.580005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kiadó szándékai szerint kezdetben csak a megyeszékhelyen, Csíkszeredában terjesztik, de a későbbiekben túl szeretnének lépni a város határain, és az egész megyében árusítanák az újságot.

Mint arról az erdélyi Krónika pénteken beszámolt, önkormányzati források szerint az induló lap egymillió eurós befektetést igényelt a vállalkozóktól, azaz Albert Andrástól és Petróczki Gézától, akik az Udvarhelyi Hírlapnak és más kiadványoknak is a tulajdonosai. A Petőfi utcai szerkesztőségbe féléves előkészület után, június közepe óta folyik a beköltözés, néhány hete már próbaszámok is készülnek.

Kovács Attila főszerkesztő - aki korábban a Hargita Népe című napilapnál dolgozott - elmondta, hogy az új lapnál aránylag kevés, mindössze nyolc újságíró dolgozik. Legtöbbjüket ismeri a csíkszeredai újságolvasó és rádióhallgató közönség, de vannak új arcok is. A lapterjesztést önerőből állja a kiadó, de a hírlap megrendelhető postán is. A Székelyudvarhelyen nyomtatott, egyelőre fekete-fehér Csíki Hírlap ötezres példányszámmal indul.

A lap irányvonaláról a főszerkesztő a Krónikának elmondta: "Minden korosztályt meg akarunk célozni, és főleg a helyi eseményekre kívánunk hangsúlyosabban reagálni. A nagypolitikának minimális teret biztosítunk, több figyelmet szentelünk azonban kulturális eseményeknek, a szabadidős tevékenységeknek, s nem utolsósorban a környezetvédelemnek".

Ezekben a napokban ingyen osztogatják majd az újságot, nyereményeket sorsolnak ki és koncerteket is szerveznek. A lap tulajdonosai bizakodóak: saját piackutatásuk alapján úgy vélik, hogy az olvasók tábora elégedetlen a jelenlegi sajtókínálattal, s így lesz helye és vevője a Csíki Hírlapnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek