Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az amerikai külügyminisztérium figyelmeztetése

Az amerikai külügyminisztérium szerdán figyelmeztette a lakosságot, hogy megbízható információk szerint szélsőséges csoportok újabb terrormerényleteket készítenek elő külföldön lévő amerikai érdekeltségek ellen.

Dátum: 2002-11-07 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:12.698225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A külügyminisztérium a veszélyeztetettséget és az egész világra kiterjedő figyelmeztetést azzal hozta összefüggésbe, hogy november 14-én végzik ki Virginiában a pakisztáni származású Mir Ahmad Kasit, akit öt évvel ezelőtt a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) két munkatársának meggyilkolásáért ítéltek halálra.

Megtorlásul a kivégzésre szélsőséges csoportok merényleteket követhetnek el amerikai érdekeltségek, vagy amerikai és külföldi turisták által nagy számban látogatott helyek ellen, például villanegyedekben, kávézókban, éttermekben, iskolákban, szállodákban, üdülőhelyeken, szórakozóhelyeken, strandokon - hívta fel a figyelmet a külügyminisztérium, emlékeztetve az indonéziai Bali szigetén és a Fülöp-szigeteken a közelmúltban történt merényletekre.

Óvatosságra és éberségre intő közleményében egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy öngyilkos merényletekre, emberrablásokra vagy gyilkosságokra is számítani lehet.

Elképzelhető, hogy elővigyázatosságból több amerikai nagykövetséget és konzulátust bezárnak ideiglenesen külföldön, vagy felfüggesztik az ügyfélfogadást ezeken a helyeken.

Az amerikai külügyminisztérium jelezte, hogy a terroristák a tavaly szeptember 11-i washingtoni és New York-i terrormerényletek miatt megszigorított biztonsági intézkedések miatt feltehetően "könnyebb", azaz kevésbé védett célpontokat keresnek, tehát nem belföldön, hanem inkább külföldön kell veszélyre számítani.

A Reuters jelentése szerint Kasi 1993-ban ölte meg a CIA két alkalmazottját, hármat pedig megsebesített, amikor AK-47-es típusú gépfegyverrel lövöldözni kezdett az ügynökség langleyi központjánál. Ezt követően sikerült megszöknie Pakisztánba, ahol amerikai titkos

ügynökök pakisztáni kollégáikkal karöltve 1997-ben fogták el és vitték vissza az Egyesült Államokba. Bírósági tárgyalásán azzal indokolta tettét, hogy bosszút akart állni a muzulmán országokat sértő amerikai politikáért.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek