Biodízel - jelentős növekedés előtt repcetermelés
A biodízel iránti kereslet erőteljes növekedése miatt 40 százalékkal növekedhet az olajos magvak termelése az Európai Unióban 2013-ig - tette közzé elemzésében pénteken az Európai Bizottság. E szerint a jelenlegi 19,7 millió tonnáról 27,7 millióra emelkedik az olajos magvak - repce, napraforgó és szója - termelése, de emelkedni fog a növényi olajok importja is.
Dátum: 2006-07-28 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:16.754717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság szerint a növekedés elsősorban a repcénél lesz számottevő, a napraforgó és a szójatermesztés stabilizálódik. Erre utal, hogy tavaly első ízben használtak fel több repcét ipari, mint élelmezési célokra.
Az olajos magvak iránti kereslet várhatóan 11 millió tonnával 50,9 millió tonnára növekszik 2013-ban.
A biodízel termelés az EU 25 tagországában a jelenlegi kétszeresére, 6,3 millió tonnára bővül 2006-2013 között.
Az elemzés arra is rámutat, hogy a következő években növekedni fog az etanol előállítása is -- cukorból, illetve gabonafélékből-, de jelenleg a biodízel termelésének növelése van napirenden, mivel Európában sok a dízel jármű.
MTI - fidesz.hu