Lázár János mögött a jobboldal
Lázár János jelenlegi polgármestert, országgyűlési képviselőt indítja a Fidesz, az MDF, a KDNP és a Tiszta Lap Egyesület közös polgármester-jelöltként az önkormányzati választáson - jelentette be Havasi Katalin, a Fidesz helyi elnöke pénteken a Csongrád megyei városban.
Dátum: 2006-07-28 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:17.933775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A három politikai párt és a civil szervezet a város mind a 14 egyéni választókörzetében közös jelöltet indít, és közös listát állít - mondta a politikus a választási együttműködésről szóló megállapodás aláírásakor. A most létrejött megállapodás nem csupán választási szövetség, hanem az elmúlt években végzett sikeres városfejlesztési munka folytatásának záloga - hangsúlyozta az elnök. A Magyar Demokrata Fórum az elmúlt esztendőben új jobboldali politikát folytatott, s ennek következtében súrlódások, sőt néha kemény összeütközések is voltak a Fidesz és az MDF között - mondta Grezsa István, a párt Csongrád megyei elnöke, hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő. Hozzátette: ennek fényében különösen fontos ez az összefogás, hiszen az önkormányzatokban végzett munka nem elsősorban a pártpolitikáról szól. A most létrejött választási szövetség messze túlmutat a pártpolitikai érdekeken, egy cselekvő, fejlődő városról, Hódmezővásárhely jövőjéről szól - jelentette ki Lázár János.
"A mai kormány, egy olyan városnak, mint mi vagyunk a bizonytalanságot (...), sőt az ellehetetlenülés programját kínálja, ehhez képest ez a választási szövetség biztonságot teremt, cselekvőképes lesz a város érdekében, patrióta gazdaságpolitikát folytat helyben és beruház a jövőbe" - mondta a politikus.
MTI - fidesz.hu