Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nógrádi Fidesz hat pontja

Hat pontból álló programmal készül a Fidesz az őszi önkormányzati választásra Nógrád megyében; a programot és a párt megyei listáját pénteken mutatták be Salgótarjánban.


Dátum: 2006-07-28 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:19.171616, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Becsó Zsolt, a Fidesz Nógrád megyei elnöke az MTI-nek elmondta: ha a Fidesz többséget szerez a megyei közgyűlésben, egy olyan önkormányzatot hoz létre, amely egyaránt segíti az embereket és az önkormányzatokat. Ennek szellemében a megye valamennyi választókerületi központjában pályázatfigyelő és tanácsadó szolgáltatói irodaházat hoznak létre.

Megyei szintre emelik a regionalitás kérdését - a Nógrád megyei embereknek kell eldönteniük, hogy a miskolci központú észak-magyarországi régióhoz vagy a budapesti központú központi régióhoz csatlakoznak.

Mint mondta, győzelmük esetén szolidaritási alapot hoznak létre, saját üdülési csekket adnak, hozzájárulnak a fiatalok tanulási költségeihez és támogatják a nehéz körülmények között élő időseket, illetve a hátrányos helyzetű romák felzárkóztatását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek