Nyomravezető információkhoz jutott a rendőrség a bali merénylet ügyében
Az indonéz rendőrség a nyomozást nagymértékben előrelendítő, nagyon hasznos információk birtokába jutott a Bali szigetén elkövetett október 12-i robbantásos merénylet egyik gyanúsítottjának kihallgatása révén - jelezte csütörtökön a rendőrség szóvivője Jakartában.
Dátum: 2002-11-07 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:12.998940, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem kívánt kitérni arra, hogy a rendőrség gyanúja szerint konkrétan milyen szerepet játszott az Amrozi néven azonosított gyanúsított az autóba rejtett pokolgépekkel elkövetett súlyos
merényletben, amelynek legalább 190 halálos áldozata volt, többnyire külföldi turisták.
A nyomozók feltételezik, hogy Amrozi tulajdonában volt egy Mitsubishi furgon, amelyet a merénylethez felhasználtak.
A rendőrség kezdettől fogva azt a feltevést követi a nyomozás során, hogy a Dzsamáa Iszlamija nevű terrorszervezet tervezte meg és hajtotta végre a merényletet. A Dzsamáa Iszlamija számos ország hírszerző szolgálata szerint nagy délkelet-ázsiai muzulmán államot
akar létrehozni, területét több délkelet-ázsiai országból akarja kiszakítani. Azt is feltételezik róla, hogy kapcsolatban áll Oszama Bin Laden arab milliomos al-Kaida nevű nemzetközi
terrorszervezetével.
MTI - fidesz.hu