A Hamász és a Hezbollah csak részben terrorista szervezet?
Mivel a Hamász és a Hezbollah semmiféle terrorcselekményt nem követett el területünkön, nem kívánjuk őket a terrorista szervezetek közé sorolni - jelentette ki Jurij Szapunov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egyik parancsnoka.
Dátum: 2006-07-28 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:21.224029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Oroszország szerint a Hezbollah-nak és a Hamásznak semmi köze az állam területén történt terrorcselekményekhez - jelentette ki Jurij Szapunov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) nemzetközi terrorizmus elleni részlegének parancsnoka. A Rosszijszkaja Gazetának adott interjújában Szapunov elmondta: információik szerint a csecsen fegyveresek vezetői - Samil Baszajev és Hattab - rendkívül sokáig próbálkoztak kapcsolatba lépni és segítséget kérni-, illetve adni a Hamásznak és a Hezbollahnak, de úgy tudják, ez nem jött össze nekik.
A parancsnok mindezt annak kapcsán mondta el, hogy az orosz biztonsági szolgálat nyilvánosságra hozott egy listát, amelyen felsorolták az általuk terrorista szervezetnek tartott fegyveres szervezeteket, ám ebből többen is hiányolták a Hezbollah-ot és a Hamászt. Szapunov szerint az oroszok csak azokat sorolták fel, akiket veszélyesnek tartanak az orosz államra nézve. Mindazonáltal ismerik és elismerik a nemzetközi közösség által kiadott terrosta listákat.
Megfigyelők szerint az említett két szevezet a közeljövőben sem kerül valószínűleg a feketelistára, csak abban az esetben, ha valamilyen terrorakciót hajtanának végre Oroszországban. Az orosz szakértők úgy vélik: vannak "saját-" és vannak "mások terroristái". Úgy vélik: csupán ideológiai okokból nem szükséges az orosz dokumentumba sorolni a Hamászt és a Hezbollah-ot. Vannak olyanok is, akik úgy vélik: a két szervezet egyre inkább kezd politikai szerezetté válni, éppen ezért be kellene vonni őket is a politikai párbeszédbe.
Oroszországban első alkalommal hozták nyilvánosságra a legfelsőbb bíróság által terroristának tartott 17 szervezet listáját, a Rosszijszkaja Gazeta pénteki számában. A dokumentumban szereplő valamennyi csoportosulás valamilyen formában kapcsolatban áll a muzulmán szélsőséges szervezetekkel. A listára többek között felkerült az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózathoz sorolt Bázis (Baza) nevű szervezet és a tálib mozgalom is.
MNO - fidesz.hu