Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Augusztus végéig kap határidőt Irán

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja megállapodásra jutott pénteken egy olyan határozattervezetről, amely augusztus végéig ad határidőt Iránnak arra, hogy felfüggessze urándúsító tevékenységét, különben gazdasági és diplomáciai büntetőintézkedésekkel kell szembenéznie.


Dátum: 2006-07-29 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:24.799763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez a legutóbbi tervezetváltozat erőtlenebb, mint az alapjául szolgáló, eredeti brit-francia-német változat, amelyet támogatott az Egyesült Államok is. Míg az eredeti azonnali szankciókkal fenyegette Iránt, ez most még egy lehetőséget ad az országnak arra, hogy eleget tegyen a határozatnak. A gyengítés Oroszország és Kína sikere, mert e két nagyhatalom azzal érvel, hogy a határozatnak nem szabad ultimátumnak lennie, hanem egy újabb kérésnek Iránnal szemben arra vonatkozóan, hogy fogadja el az európai hatalmak gazdasági és technológiai ösztönző csomagját az urándúsítás felfüggesztéséért cserébe.

Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a tervezet nem szól szankciókról, de még nem véglegesítették. John Bolton amerikai nagykövet viszont sokkal szigorúbbnak írta le a tervezetet, mint Csurkin. Azt mondta, még csak ezután veszik fontolóra a szankciók kérdését a szövegben, és Washington nagyon szeretné, ha ilyenek bele is kerülnének.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek