Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ökológiai katasztrófát okozott a bombázás

A Földközi-tenger legnagyobb környezeti katasztrófáját okozta Izrael a libanoni környezetvédelmi miniszter szerint azzal, hogy légicsapást mért a Bejrúttól délre fekvő Dzsije erőművének kőolajtartályaira.


Dátum: 2006-07-29 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:25.990875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jaakúb Szarráf szombati közlése szerint már eddig is 10-15 ezer tonna nyersolaj ömlött a tengerbe, ami a Földközi-tenger "vitathatatlanul legsúlyosabb ökológiai katasztrófáját jelenti".

A tengertől 25 méterre álló, július 14-én támadásnak kitett tartályok egyike már nem szivárog, de egy másik még mindig lángol, és félő, hogy felrobban.

A libanoni miniszter megjegyezte, hogy a nagy horderejű környezeti balesetek ezidáig mindig az óceánokat sújtották, most először terjed az olajár egy zárt tengerben. "Nem szabad illúziókat táplálni, a szörnyű következmények nem csak Libanont érinthetik, de a Földközi-tenger keleti medencéjének összes országát" - mondta. Az olajszennyezés most a libanoni tengerpartszakasz (220 km) egyharmadát érinti, a foltok a déli Dzsijétől az északi Tabardzsa és Sekka közötti partig terjednek. A miniszter szerint az északi irányú áramlatoknak köszönhetően Ciprust, Szíriát, Törökországot, Görögországot, de Izraelt is fenyegeti a szennyeződés. A Földközi-tenger ökoszisztémája súlyosan meg fogja sínyleni a történteket, és egyes fajokat a kihalás veszélye fenyeget - hangoztatta.

A miniszter úgy becsülte, hogy a libanoni partok megtisztítása - amely nyilvánvalóan csak a légitámadások után kezdődhet - 45-50 millió dollárba fog kerülni és eltart jövő nyárig.

Szemére vetette Izraelnek, hogy a tengeri blokád miatt képtelenség a csapás elleni küzdelemre kivezényelni az embereket.

Libanon - mondta - technikai segítségért folyamodott olyan országokhoz, amelyek korábban már elszenvedtek súlyos tengeri szennyeződést.

Kuvait máris 40 tonna koaguláló anyagot küldött a vizen lebegő olajfoltok megkötésére. Az Európai Unió pénteken ígérte, hogy anyagot és szakértőket küld a körzetbe.

Mint arról Szarráf beszámolt, a dzsijei kőolajtartályokat ért találatok légkörszennyezést is kiváltottak, s az pénteken elérte Bejrútot. A mérgezett felhő ez idő szerint 30 km hosszan húzódik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek