Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael: nincs szükség fegyvernyugvásra

Izrael szombaton elutasította az ENSZ-főtitkár helyettesének felhívását, amelyben a harcok 72 órás szüneteltetésére szólított fel Izrael és a libanoni síita Hezbollah között.


Dátum: 2006-07-29 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:26.304436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Avi Pazner, az izraeli kormány szóvivője kijelentette, hogy nincs szükség a 72 órás fegyvernyugvásra, mert Izrael Libanonba be- és kivezető humanitárius folyosót nyitott. Jan Egeland, az ENSZ-főtitkár humanitárius ügyekért felelős helyettese pénteken hangoztatta: a háromnapos fegyvernyugvásra azért van szükség, hogy a segélymunkások el tudják távolítani a harcok dél-libanoni körzetéből az öregeket, a gyerekeket és a sebesülteket, valamint élelmiszert, gyógyszert szállítsanak a helyszínre.

Pazner hangsúlyozta, hogy nem Izrael akadályozza a segélyek eljuttatását Dél-Libanonba. A probléma teljesen más jellegű - tette hozzá. A Hezbollah az, amely szándékosan akadályozza, hogy a térség lakosságához eljussanak a gyógyszer- és élelmiszersegélyek. A síita szervezet ezt azért teszi, hogy humanitárius válság alakuljon ki, amiért a felelősséget Izraelre háríthatja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek