Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kína pártkongresszusra készül

Az 1,3 milliárd kínaiból csupán egy maroknyi ember tudja, hogy ki irányítja majd a kommunista párt pénteken nyíló kongresszusa után Kínát, amely, paradox módon, még soha nem fordult ennyire a demokratikus Nyugat felé.


Dátum: 2002-11-07 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:13.914947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az életszínvonal egyértelműen emelkedett, felhőkarcolók nőttek ki a földből, közlekedési dugók jellemzik a városokat, átalakul a mentalitás, megoldódnak a nyelvek. A látogatónak, aki néhány év után visszatér Pekingbe vagy Sanghajba, szembetűnő az ország vitathatatlan átalakulása, még akkor is, ha a nagyvárosok csak csillogó vitrinek a hatalmas országban, amelyben továbbra is nagy a szegénység - írja az AFP tudósítója.

Ha viszont este 7 órakor a látogató bekapcsolja a tévét, azt láthatja, hogy a híradó ugyanazt a propagandát szolgálja, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt.

"A politika területén Kína továbbra is viszonylag elmaradott és anakronisztikus" - vélekedik Paul Harris, a hongkongi Lingnan egyetem politológusa.

Az országnak új vezetői lesznek novemberben a KKP kongresszusa után, de nincsenek választási plakátok az utcákon. Ki lesz az új első számú vezető? Nyugati szakértők és jól értesült kínai források szerint már eldöntötték. Elvileg Hu Csin-tao, a jelenlegi köztársasági alelnök lesz. Kik döntöttek erről?

- Kevesebb, mint nyolc ember - teszik hozzá az idézettek. És kik veszik majd körül őket? Vannak nevek, de minden bizonytalan.

- Senki nem tudja valójában, hogy mi történik - ismeri el Pao Tung, az 1989-ben leváltott egykori főtitkár, Csao Ce-jang jobbkeze.

- A palack szája továbbra is zárva van - mondja egy pekingi nyugati diplomata. A kongresszus előtti kiszorítós játék is ennek illusztrációja.

A titokkultúra annál is inkább lenyűgöző így a század elején, mert még soha nem áramlott ennyire az információ Kínában: kínaiak utaznak külföldre, külföldiek özönlenek Kínába, kapcsolataik szabadok. Az internet is, bár ellenőrzik, azért működik, és egyre több kínai újságíró veti be magát a szabadság újabb és újabb tereibe, amint erre lehetőség nyílik. De az egypártrendszer kitart. Méghozzá igen jól.

Vajon a hatalom átláthatatlansága elveszi-e a kedvét a kínaiaknak a politikától? Biztosan. Amíg azonban életszínvonaluk emelkedik vagy van reményük a jobb életre, nem lesz szervezett ellenzék - jósolják az elemzők. Erre játszik a kormány, amelyben az új nemzedék, amely kétségkívül érzékenyebb a demokratikus eszmékre, még aligha hajlandó feláldozni magát a politikai szabadság oltárán.

Természetesen vannak demokratikus tapasztalatok a falvakban és a kerületi bizottságokban. És ezek egyre szaporodnak. Mégis, számos hivatalnok szájából, akiknek célja mindenekelőtt a hatalom megtartása, gyakran elhangzik: a kínaiak nem vágynak nyugati típusú demokráciára.

"Dőreség azt állítani, hogy a demokrácia nem nekünk való, mint ahogyan ezt egyes vezetők mondják. Kormányunk szerint Tajvan kínai. És a tajvaniaknak demokratikus rendszerük van, nem? " - jegyzi meg egy pekingi, aki november 8-án nem fog szavazni. Még az sem biztos, hogy bekapcsolja majd a tévékészüléket - vélekedik a francia hírügynökség munkatársa.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek