Az izraeli hadsereg bejelentette kivonulását Bint-Dzsbeilből
Az izraeli hadsereg szombaton bejelntette, hogy a nap folyamán kivonul a dél-libanoni Bint-Dzsbeilből
Dátum: 2006-07-29 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:29.578124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli hadsereg szombaton bejelentette, hogy a nap folyamán kivonult a dél-libanoni Bint-Dzsbeilből, a síita Hezbollah egyik korábbi erősségéből. A települést hét napig tartó heves harcok után hagyták el az izraeli erők.
A katonai szóvivő szerint a kivonulás az eredeti tervnek megfelelően történt, minthogy az nem tartalmazta a település megszállását, ellenben a környékét ellenőrzi a hadsereg. A libanoni rendőrség korábban azt jelentette, hogy az izraeliek Bint-Dzsbeilből és körzetéből Marún ar-Rasz faluba húzódtak vissza.
hirado.hu - fidesz.hu