Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraelnek nem sürgős a tűzszünet

Izraelnek nem sürgős a tűzszünet addig, amíg el nem éri hadicéljait Libanonban - jelentette ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a kormány vasárnap délelőtti ülése előtt.


Dátum: 2006-07-30 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:31.056457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A diplomáciai folyamatnak meg kell érni (a tűzszünetre), és különleges megállapodásnak kell születnie annak az erőnek a létrehozásáról, amely azon a területen fog működni, amelyről jelenleg Izraelt fenyegetik" - mondta Olmert, utalva a Dél-Libanonból Izraelt támadó Hezbollah szervezetre, és arra a katonai erőre, amelyet az országrészbe telepítene a nemzetközi közösség.

Közben 51-re emelkedett a dél-libanoni Kanában végrehajtott vasárnap reggeli izraeli légitámadás halálos áldozatainak száma libanoni biztonsági források közlése alapján, és az 51-ből 22 gyermek, korábbi jelentések szerint pedig 9 nő. A légitámadás egy átfogó izraeli offenzíva része volt vasárnap reggel. A magas kanai áldozatszám oka, hogy részben összeomlott egy háromemeletes épület, amelyben más dél-libanoni falvakból elmenekült polgári személyek, jórészt családok voltak elszállásolva.

Az izraeli hadsereg szerint mintegy 30, Libanonból indított katyusa-rakéták hullott vasárnap reggel Észak-Izrael több településére, Naharíjára, Kirjat Smonára, Akkóra, Maalot környékére és Haifára. Akkóban egy középületet talált el egy rakéta, aminek következtében könnyebben megsérült egy ember - közölte az izraeli rendőrség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek