A világ számos vezetője elítélte a kanai légi csapást
Tűzszünetet sürgetett Izrael és a libanoni síita Hezbollah között vasárnap Jeruzsálemben Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a Kana dél-libanonira mért izraeli légi csapás után. A világ számos vezetője elítélte a Kana elleni támadást.
Dátum: 2006-07-30 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:32.039325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rice közölte, mélységesen elszomorította a - nem végleges adatok szerint - 51 halálos áldozattal járó légi támadás, és felszólította Izraelt: a "legnagyobb körültekintéssel járjon el", hogy elkerülje Libanonban a további civil áldozatokat.
Az amerikai diplomácia vezetője megerősítette, hogy nem utazik Bejrútba, de egyelőre Izraelben marad, hogy megpróbáljon egyezséget kidolgozni a 19 napja tartó konfliktus befejezésére.
II. Abdalláh jordániai király "bűnös agressziónak, a nemzetközi törvények nyilvánvaló megsértésének" bélyegezte a Kana elleni izraeli támadást, és felszólította a nemzetek közösségét: tegyen eleget kötelezettségeinek és találjon gyorsan megoldást a válságra és a libanoni nép szenvedéseire. Az uralkodó megerősítette országa teljes támogatását a libanoni népnek, és ígéretet tett arra, hogy folytatja erőfeszítését "a világ befolyásos erőivel", hogy biztosítsák az azonnali tűzszünetet és vessenek véget a civileket célzó izraeli támadásoknak.
Jacques Chirac francia köztársasági elnök közleményében leszögezte: a számos ártatlan áldozatot, köztük nőket és gyermekeket követelő erőszakos cselekedetre nincsen mentség, és ez az eset minden eddiginél jobban mutatja, hogy azonnali tűzszünetre van szükség, különben megismétlődhetnek a hasonló tragédiák.
"Megdöbbentőnek és borzalmasnak" nevezte a mészárlást Margaret Beckett brit külügyminiszter és emlékeztetett arra, hogy London több ízben felszólította már Izraelt: az zsidó államot ért támadások arányában cselekedjen.
Ugyancsak "elborzasztónak" nevezte a kanai bombázást Katharina Von Schnurbein az Európai Unió Bizottságának szóvivője, megismételve a közösségnek a tűzszünetre való felhívásait. Egyben felszólította a szembenálló feleket, hogy "minden körülmények között tartsák magukat a humanitárius normákhoz, és nemzetközi joghoz".
Azonnali fegyvernyugvásra szólított fel XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő a pápai nyári rezidencián, Castel Gandolfóban a vasárnapi Úrangyala imádság előtt fordult "az erőszakspirál minden felelőséhez a fegyverek letétele érdekében", hogy "fel lehessen építeni a párbeszéd eszközével egy stabil és tartós együttélést a Közel-Keleten".
MTI - fidesz.hu