Kaotikus állapotok a barcelonai repülőtéren
Vasárnapra sem állt helyre a rend a barcelonai repülőtéren, habár az Iberia légitársaság földi személyzete aznap már felvette a munkát a két nappal korábban kezdett sztrájk után. Több ezer utazó kényszerült több órás várakozásra még vasárnap is a munkabeszüntetés miatt, hatvanezer csomagot nem találnak gazdáik.
Dátum: 2006-07-30 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:35.294693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Összesen 750 repülőjáratot töröltek a munkabeszüntetés miatt, és a sajtóban megjelent adatok szerint 200 ezer utast érintett a sztrájk. Szakértők szerint öt napig is eltart, míg a repülőtéren teljesen helyreáll a légi közlekedés rendje.
Vasárnap is sokan csak négyórás sorban állás árán tudtak átesni az utasfelvételen. Mintegy háromezer utas töltötte az éjszakát a menekülttáborra emlékeztető képet nyújtó repülőtéren, és volt olyan, aki már két napja várta, hogy tovább utazhasson.
A legnagyobb spanyol légitársaság, az Iberia földi személyzete azért tiltakozott, mert a spanyol légügyi hatóságok meg akarják vonni a barcelonai repülőtér jogát arra, hogy saját földi szolgálata legyen a légikikötőben. A lépés mintegy 2,5 ezer ember munkáját szüntetné meg.
Egész éjszaka folyó tárgyalások eredményeképpen az Iberia dolgozóinak képviselői szombaton azt az ígéretet kapták, hogy megőrizhetik munkahelyeiket. Több légitársaság kilátásba helyezte, hogy a munkabeszüntetés okozta károk miatt bírósághoz fordul.
Barcelonában most van a turistaszezon csúcspontja, Katalónia Európa egyik leglátogatottabb helye, az amúgy is nagy zsúfoltságot tovább nehezítette a légi sztrájk.
MTI - fidesz.hu