Elhunyt Zenthe Ferenc, a nemzet színésze
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Zenthe Ferenc, a nemzet színésze, Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész - közölte a Madách Színház.
Dátum: 2006-07-31 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:41.339568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A művész hosszan tartó betegség után, vasárnap halt meg. Zenthe Ferenc 1942-ben végzett a Színművészeti Akadémián. Pécsett, Győrött, Debrecenben játszott, majd 1952 óta a budapesti Madách Színház tagja volt. A Kossuth és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt színházi szerepei mellett több mint negyven filmben csodálhatták meg a nézők.
Játszott egyebek mellett a Rákóczi hadnagyában, a Gábor diákban, a 2x2 néha 5-ben, A Tenkes kapitányában, a Jó estét nyár, jó estét szerelemben, és az utóbbi években a Zsaruvér és Csigavérben, a Csocsóban és a Szomszédokban. Zenthe Ferencet a Madách Színház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
MTI - fidesz.hu