Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mennyi Medgyessy Péter hallgatásának ára?

Milyen gyakorlati haszna származott Magyarországnak Medgyessy Péter utazó nagykövet, volt miniszterelnök tevékenységéből? - tudakolta írásbeli kérdésében Gyurcsány Ferenctől Ágh Péter. A politikus arra is rámutatott, a volt miniszterelnök eddig 70 millió forintjába került az országnak.


Dátum: 2006-07-31 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:41.661424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kérdések Medgyessy Péterről (Ágh Péter)

Gyurcsány Ferenc csütörtökön tévés szózatot intézett Magyarországhoz - emlékeztetett hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Ágh Péter, kiemelve: a beszéd újdonságokat nélkülözött ugyan, ám néhány érdekes megjegyzést mégis tartalmazott. Mint hangsúlyozta, a kormányfő szerint a megszorításokat önmagán kezdte a kormány.

"Erős alapot akarunk építeni. Igen erőset. Ehhez egyensúly kell - erről szóltak az intézkedéseink. És kell hozzá még valami: olyan állam, amely bennünket szolgálva olcsón és hatékonyan működik. Erről is döntöttünk. Igen, magunkon kezdtük. Kevesebb minisztériummal, sok helyen kevesebb politikussal, kevesebb autóval. De tovább kell menni" - idézte Gyurcsány szavait a honatya, aki szerint láthatólag az olcsó államról Gyurcsány Ferencnek furcsa elképzelései vannak. Hozzátette, ez a jóindulatú megközelítés, a rosszindulatú verzió szerint a miniszterelnök ismét hazudott. Amikor ezt mondja véletlenül vagy szándékosan feledkezik meg arról, hogy öt bukott miniszterét helyezte ismét pozícióba, a kormányzatot pedig intézménydzsungellé változtatta. Emellett - folytatta Ágh - Gyurcsány Ferenc kormánya két év alatt 70 millió forintot költött el arra, hogy az éppen általa megbuktatott volt miniszterelnök a nagyvilágban utazhasson. Az olcsó állam a miniszterelnök szerint tehát egy megbuktatott miniszterelnök 70 milliós végkielégítése szakértőkkel, irodával, titkárnőkkel - jegyezte meg.

"Úgy tűnik, Gyurcsány Ferencnek megér ennyit Medgyessy Péter hallgatása. A volt miniszterelnök hallgat, hisz mai napig nem tudjuk, hogy mit jelentett az a mondata, hogy az "SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel", és Medgyessy Péter hallgatott a Gyurcsány Ferenc gyarapodását vizsgáló bizottság ülésén is. Nem tudjuk, hogy mi az igazság ezekben a kérdésekben" - közölte a politikus, kiemelve: nem tudjuk azt sem, hogy a volt miniszterelnök utazásai milyen konkrét haszonnal jártak, miközben Medgyessy Péter járt Kínában, Mexikóban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Tunéziában, valamint kétszer Monte Carlóban. A Fidesz szeretné tudni, hogy ezeknek az utaknak milyen konkrét hozadékai voltak, ezért Ágh Péter írásbeli kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz.

* * *

Írásbeli kérdés

Dr. Szili Katalin

az Országgyűlés Elnöke részére

Tisztelt Elnök Asszony!

"Olcsóbb állam, utazó nagykövettel, több tízmillióért..." címmel a Házszabály 91. § (1) és (2) bekezdése alapján kérdést kívánok benyújtani Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz. A kérdésre a választ írásban kérem.

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Ön elmúlt heti - új bejelentést nélkülöző - televíziós beszédében azt mondta, hogy olcsó és hatékony államot szeretne létrehozni és az egyensúly irányába mutató intézkedéseket magukon kezdték.

Ennek némiképpen ellentmond az a tény, hogy az Ön által korábban megbuktatott miniszterelnök, Medgyessy Péter utazó nagykövetként segíti kormánya munkáját, tavaly mintegy 40, idén pedig mintegy 30 millió forintért cserébe. Teszi mindezt két szakértő és egy titkárnő segítségével, egy parlamenti irodában, az olcsóbb állam jegyében.

Miniszterelnök úr!

Milyen gyakorlati haszna, vagy előnye származott Magyarországnak Medgyessy Péter utazásaiból?

Mely külföldi vállalatok döntöttek a hazánkba település, vagy a hazánkban való befektetések mellett Medgyessy Péterrel való tárgyalások alapján?

Mely magyar cégek külgazdasági kapcsolatai bővültek és mennyivel Medgyessy Péter utazásainak hatására?

Várom Miniszterelnök Úr válaszát!

Budapest, 2006. július 31.

Ágh Péter

országgyűlési képviselő

Fidesz Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4299, 'source_type': 'media', 'source_id': 430, 'target_type': 'article', 'target_id': 53650, 'relation_type': 'describes'}