Szerbiába is áramlik a tőke
Rekordot dönthetnek az idén a külföldi befektetések Szerbiában: a pénzügyminiszter várakozásai szerint az összeg elérheti a 3,5 milliárd dollárt, ami minden eddiginél több.
Dátum: 2006-07-31 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:45.850093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány eredetileg 2 milliárd dollárra számított az idén a tavalyi 1,5 milliárdot követően, ám a norvég Telenor a vártnál közel kétszer többet, 1,5 milliárd dollárt fizetett a Mobi 63 mobilszolgáltatóért. Szerbia a tervek szerint 1,5 milliárd eurót tervez fordítani infrastrukturális beruházásokra, az oktatás és az egészségügy korszerűsítésére 2006-2007-ben.
MTI - fidesz.hu