Demszky is kivonná a Combinókat
Demszky Gábor főpolgármester hétfőn felkérte a BKV-t, hogy mindaddig vonják ki a forgalomból a Combino-villamosokat, amíg a gyártó Siemens cég szakemberei teljes körűen feltárják a meghibásodások okát - közölte Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája az MTI-vel.
Dátum: 2006-07-31 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:46.441362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI-hez hétfő délután eljuttatott közlemény szerint a főpolgármester ezzel egy időben levélben kérte fel a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Beke-Martos Gábort, hogy tegyen meg mindent a felsővezetékek rendszerében és a járműben az utóbbi időben keletkezett hibák minél előbbi kijavításáért. A főpolgármester levelében azt is kérte, hogy a cég tájékoztassa Budapest lakosságát arról, mikor lehet számítani a cég által kiépített, szállított és üzemeltetett rendszerek elvárható működésére.
MTI - fidesz.hu