Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Huszonnégy órát kaptak a honatyák

Jóváhagyta az új szlovák kormány négy évre szóló programját hétfőn Pozsonyban Robert Fico három párti koalíciós kabinetje. A honatyák mindössze 24 órát kaptak a terjedelmes dokumentum megismerésére.


Dátum: 2006-07-31 19:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:49.203516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány programnyilatkozatáról kedden kezd tárgyalni a törvényhozás. Az ellenzék már korábban kifogásolta, hogy az anyag megismeréséhez rendelkezésükre álló 24 óra kevés lesz. Ez is az egyik oka, hogy a parlament heves vitának néz elébe és a kormánypártok aligha számíthatnak az ellenzék támogatására.

Valószínű azonban, hogy a hét végéig a kormányprogramot a többségi pozíciót élvező koalíció megszavazza, de az ellenzéki széksorokban aligha lesz majd támogatója.

A dokumentumból kiderül, hogy a kabinet nem készül az egyetemi tandíj-kötelezettség bevezetésére, nem változtat a 19 százalékos egységes adókulcson, ellenben a 19 százalékos általános forgalmi adó kulcsát egyes termékek esetében mérsékelni kívánja. Bevezeti az úgynevezett milliomosadó intézményét és külön adóterheket készül kivetni ki a monopóliumokra, ugyanakkor leállítja a stratégiai fontosságú vállalatok privatizálását, megadóztatja a nem közvetlen családtagok közti ajándékozást is.

A szociáldemokrata Smer élén álló Robert Fico és koalíciós partnerei, a szélsőséges Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Vladimír Meciar nevével jegyzett Néppárt-HZDS között a kormányprogram kérdésében teljes az egyetértés abban is, hogy Szlovákia fokozatosan hazarendelje a katonáit Irakból, és felépítse a mohi atomerőmű harmadik és negyedik blokkját.

A dokumentumban külön említés esik a "Bős-Nagymarosi Vízlépcső" kérdéséről. Ezek szerint Pozsony végérvényesen szeretné megoldani a lezáratlan ügyet. Ján Kubis külügyminiszter ezzel kapcsolatosan azt mondta: végképp nincs megelégedve a jelenlegi állapottal, mert az ügy évek óta egy nem mozdul előre. Megemlítette, hogy már magyar partnerének, Göncz Kingának is jelezte: Pozsony életet akar lehelni a kérdésbe, s ehhez megfelelő impulzusokat kíván adni.

Fico kormánya azonnali hatállyal megszünteti a vizitdíjat és a kórházi ágydíjat, húszról öt koronára csökkenti a receptdíjat. A kormányfő indoklása szerint a kormány egyensúlyt kíván teremteni a polgárok egyéni felelőssége és a társadalmi szolidaritás között. Tovább vinné az előző kormány szándékát, és megteremti a feltételeit annak, hogy 2009 január elsejétől bevezethesse az eurót. Ezzel együtt a kormányprogram a gazdaság évi 5 százalékos növekedését tervezi.

Az ellenzék máris bírálja a programot. Csáky Pál volt miniszterelnök-helyettes, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) alelnöke néhány órával a dokumentum átvétele után az MTI-nek azt mondta, hogy egyelőre sehol sem találja abban a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvényalkotás szándékát, jóllehet utódja, a kisebbségi kérdésekben illetékes Dusan Caplovic miniszterelnök-helyettes ezt számos esetben a televízió nagy nyilvánossága előtt is megígérte. Csáky "eklektikusnak, nagyon általánosnak" találja a dokumentumot és attól tart, nagyon nehéz lesz majd ellenőrizni a végrehajtását. Aggasztónak nevezte, hogy a dokumentum kormányzati szentesítését követő sajtótájékoztatón a miniszterelnök több, a gyakorlati kivitelezést érintő kérdésre nem tudott válaszolni.

Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakcióvezetője az MTI-érdeklődésére szintén bírálóan szólt a kormányprogramról, amely szerinte a populista ígéretek teljesítéséhez nem lesz elegendő. Jelezte: a magyar párt nem fogja egy olyan kormány programját megszavazni, amelyiknek egyik párta, a Slota vezette SNS magyargyalázó kijelentései között azt is nyíltan hangoztatja, hogy az MKP betiltására törekszik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek