Sólyom László indítványát sürgősséggel tárgyalja az AB
Az Alkotmánybíróság (AB) augusztus 20-ig tartó ítélkezési szünete ellenére folyamatosan fogadja az Ab főtitkársága az indítványokat, a köztársasági elnök indítványait pedig, ha ő előzetes normakontrollt vagy alkotmányértelmezést kér, sürgősséggel tárgyalják az alkotmánybírák - tájékoztatta az Ab sajtófőnöke az MTI-t, hozzátéve: most is van ilyen indítvány a testület előtt.
Dátum: 2006-08-01 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:53.396695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sereg András a kérdéses indítványról szólva elmondta: Sólyom László az állami kitüntetés-adományozási jogkörének értelmezését kérte. A határozattervezet már elkészült, és azt már több alkalommal tárgyalták is az alkotmánybírák. Az eljárás augusztus 20. után folytatódik.
Jelenleg összesen mintegy 1.300 indítvány van az AB előtt. Az alkotmánybírák évente 250-300 érdemi döntést hoznak, ezeknek körülbelül fele teljes ülési határozat, a többi végzés vagy úgynevezett hármas tanácsi döntés.
Sereg András úgy fogalmazott: időarányosan jól teljesített az idén az Alkotmánybíróság, hiszen az első félévben 182 érdemi döntést hozott. Köztük több nagy jelentőségű ügyben született határozat: például a 2005. évi költségvetési törvényről, a Nemzeti Földalapról, az Országgyűlés házszabályáról vagy legutóbb a kormányülések tartalmi dokumentálásának rendjéről.
A sajtófőnök arról is tájékoztatást adott, hogy várhatóan jövő év elején dönt az AB a helyettes elnök személyéről. Erdei Árpádnak augusztus elején járt volna le a mandátuma, de június végén kollégái újraválasztották őt. Tisztségét 2007. március 10-ig tölti be, ekkor jár le ugyanis az alkotmánybíró kilencéves mandátuma.
Az AB az ítélkezési szünetet követő első teljes ülését augusztus 28-án tartja.
MTI - fidesz.hu