Szerbia-Montenegró 2010-es csatlakozásra számít
A jelenlegi Jugoszlávia helyébe lépő Szerb-Montenegrói Állam 2010 körül válhat az EU tagjává - vélekedett csütörtökön Brüsszelben a szerb miniszterelnök, hozzáfűzve azonban, hogy nem tartana célszerűnek egy "túlságosan merev" menetrendet.
Dátum: 2002-11-07 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:16.603359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zoran Djindjic azt követően nyilatkozott, hogy részt vett abelga szenátusnak a balkáni befektetési lehetőségekről rendezett vitáján. Szerinte az EU már 2004-ben vagy 2005-ben tagjelöltnek nyilváníthatja az újonnan létrejövő államot, s ennek nyomán megalapozott várakozás lehet a 2010-es csatlakozás.
Addigra Szerbia-Montenegrónak természetesen eleget kellene tennie az uniós tagság feltételeinek, s "a mi feladatunk az, hogy megfeleljünk ezeknek az ismérveknek" - mondta Djindjic, aki szerint Jugoszlávia jelenleg Románia és Bulgária felkészültségi szintjéhez áll közel.
Jugoszlávia két tagköztársasága idén márciusban, az EU égisze alatt - Javier Solana kül- és biztonságpolitikai főképviselő közvetítésével - állapodott meg arról, hogy új alapokra helyezi államjogi viszonyát. Az unió már korábban világosan értésre adta, hogy nem nézné jó szemmel Montenegró különválását, a kisebbik tagköztársaság viszont vonakodott attól, hogy egyszer s mindenkorra elkötelezze magát. Végül olyan kompromisszumos egyezség született, amelynek értelmében a két köztársaság - egyelőre hároméves átmeneti időszakra - új államjogi keretek között együtt marad.
A megállapodás konkretizálása azonban késlekedik, amit az EU szóvá is tett. Az eredeti tervek szerint az új államnak már júniusban létre kellett volna jönnie, a két köztársaság azonban még mindig nem tudott egyezségre jutni a részletekről.
Brüsszeli látogatása során Djindjic azt mondta, hogy várhatóan még az idén felvázolják az új alkotmány kereteit, jövő év január-februárra működőképes lehet az új állam, és 2003-ban az alkotmányát is szentesítik.
Az Európai Bizottság illetékesei közben ismételten figyelmeztették Jugoszláviát, hogy mind a stabilizációs és társulási megállapodásról, mind a majdani csatlakozásról szívesebben tárgyalnának egy állammal, mint két önálló köztársasággal. A hároméves átmeneti időszak után ugyanis elméletileg még mindig fennáll a különválás lehetősége.
Reinhard Priebe, a bizottság nyugat-balkáni ügyekért felelős tisztségviselője arra kérte a jugoszláv vezetőket, hogy ne vesztegessék el ezt az időt, hanem igyekezzenek felhasználni a szorosabb integráció felé történő előrelépésre. "Nem fogunk tudni megállapodást kötni, ha továbbra is két különböző vámrendszer létezik egymással párhuzamosan" - mondta.
Koszovó státusával kapcsolatban Djindjic nem tartotta kizártnak, hogy ez ügyben esetleg "egyedülálló kompromisszumos megoldás" születik majd. Elismerte, hogy nem tartható fenn a korábbi állapot - amelyben a többségében albánok lakta tartomány Szerbia része volt -, de kiterjedt autonómiát elképzelhetőnek tartott. Mindenesetre a tartomány végleges státusának meghatározásába Belgrádot is be kell vonni - jelentette ki. Szerinte problémát jelent, hogy a koszovói albánok vezetői nem hajlandók kompromisszumos megoldásról tárgyalni, változatlanul a függetlenséget részesítik előnyben.
MTI - fidesz.hu