Elfogyott a 48 óra?
Az izraeli biztonsági kabinet helyt adva a hadvezetés javaslatának a libanoni szárazföldi műveletek kiterjesztését rendelte el kedd hajnalban. Közben Libanoni határtelepülések ellen hajtott végre légi csapást kedden Izrael, egy nappal azt követően, hogy bejelentette, felfüggeszti a légitámadásokat.
Dátum: 2006-08-01 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:57.633968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy hivatalos illetékes elmondta: az izraeli katonák az intézkedés értelmében valószínűleg kilométerekkel igyekeznek mélyebbre benyomulni Libanon területén. A csapatok jelenleg a két ország határtérségében tartózkodnak.
Egy politikai forrás tudomása szerint a hadvezetés azt tervezi, hogy a Litáni-folyóig, vagyis a határtól mintegy húsz kilométerre északra lévő térségig szorítják vissza az izraeli katonák a Hezbollah síita szervezet harcosait.
A tanácskozás egyik magát megnevezni nem kívánó résztvevője jelezte: Izrael mindaddig elutasítja a tűzszünetet, míg nemzetközi csapatok nem érkeznek a háborús térségbe. Hozzáfűzte: a 48 órás dél-libanoni bombázási moratórium határidejének a lejárta után az izraeli légierő teljes erővel újítja fel csapásméréseit.
Izrael a múlt héten 15 ezer tartalékost hívott be katonai szolgátra, hogy erősítsék a szárazföldi erők sorait.
A Libanoni határtelepülések ellen hajtott végre légi csapást kedden Izrael, egy nappal azt követően, hogy bejelentette, felfüggeszti a légitámadásokat a dél-libanoni területek ellen - közölték libanoni biztonsági források és szemtanúk.
Állításuk szerint izraeli harci gépek Dél-Libanonban támadták Bajjada és Manszúre településeket.
Az Egyesült Államok korábban rábírta Izraelt, hogy a nemzetközi felháborodást kiváltó, 54 polgári személy halálával járó kanai bombázást követően 48 órára függessze fel a légitámadásokat. A szüneteltetést hétfő hajnalban - helyi idő szerint két órakor - jelentették be.
Izrael ugyanakkor folytatta tüzérségi támadásait és légi csapásait Kelet- és Dél-Libanonban, ahol csapatai a szárazföldön harcba álltak.
Izrael közölte: fenntartja jogát, hogy bombázza a Hezbollah síita szervezet rakétakilövő állásait, valamint hogy légi támogatást nyújtson Libanonban harcoló csapatainak. Izrael azt is kilátásba helyezte, hogy kiterjeszti és mélyíti támadásait a Hezbollah fegyveresei ellen, amíg a nemzetközi erőket nem telepítik a térségbe.
MTI - fidesz.hu