Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízszázalékos létszámcsökkentés a mentőszolgálatnál

Azonnali hatállyal tíz százalékkal csökkenti létszámát az Országos Mentőszolgálat - értesült az MTI kedden.


Dátum: 2006-08-01 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:19:58.284339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Győrfi Pál a mentőszolgálatoknak megküldött hírlevelében azt írja: a létszámcsökkentés 734 dolgozót érint. "(...) az intézkedés és annak végrehajtása az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) alapfeladatának, mentési, sürgősségi betegellátó funkciójának erősítését, mint elsődleges fontosságú szempontot veszi figyelembe."

A létszámcsökkentéssel párhuzamosan az Országos Mentőszolgálat tevékenységi körét a kötelezően ellátandó alapfeladatára, a mentésre, valamint a sürgős, illetve szakkíséretet igénylő betegszállításokra koncentrálja - tudatta.

A létszámcsökkentés végrehajtásának előkészítése megkezdődött, a dolgozói érdekképviseletekkel kapcsolatos egyeztetési kötelezettségeit a szervezet betartja - írta Győrfi Pál.

A hírlevél tartalmazza azt is, hogy az OMSZ alapfeladataihoz nem tartozó nem sürgős, valamint előjegyzett betegszállítást csak akkor vállalják, ha van elegendő szabad járművűk.

Az egészségügyi miniszter 2006. július 28-án az államháztartás hatékony működését elősegítő szervezeti átalakításról és az azokat megalapozó intézkedésekről szóló kormányhatározat foglaltak előkészítése érdekében - a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt figyelembe véve - rendelte el az Országos Mentőszolgálat létszámának azonnali hatállyal történő csökkentését.

"A változások hosszú távon egy kisebb, de hatékonyabb, a valóban rászoruló betegeknek magasabb színvonalú sürgősségi ellátást nyújtani képes, emberileg és szakmailag egyaránt alkalmas személyi állománnyal dolgozó állami mentőszolgálat kialakulásának irányába mutatnak" - fogalmazott a szóvivő hírlevelében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek