Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Marad a patthelyzet Csehországban

A júniusi képviselőházi választás után kialakult csehországi belpolitikai patthelyzetet a két legnagyobb politikai tömörülés - a Polgári Demokratikus Párt és a Cseh Szociáldemokrata Párt - közti megállapodással kellene megoldani - jelentette ki Jirí Paroubek távozó cseh kormányfő és szociáldemokrata pártelnök, aki elképzeléséről kedden délelőtt tájékoztatta Václav Klaus államfőt.


Dátum: 2006-08-01 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61075
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:01.595552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A javaslat részletei egyelőre nem ismeretesek. Václav Klaus a találkozó után újságíróknak nem nyilatkozott. Korábban Paroubek azt állította, hogy a két párt megállapodása esetén többféle megoldás lehetséges. Nem hivatalos értesülések szerint Paroubek javasolta Klausnak, hogy elsőként Topoláneket bízza meg kormányalakítással, s ha az nem járna sikerrel, akkor másodikként ő kaphasson esélyt. Klaus ezt korábban elutasította.

A cseh belpolitikai patthelyzetet az eredményezte, hogy a júniusi választások után olyan jobbközép koalíció alakult, amelynek a 200 tagú képviselőházban ugyanúgy száz mandátuma van, mint a másik oldalon lévő szociáldemokratáknak és a kommunistáknak.

Paroubek az államfővel tartott egyórás megbeszélés után újra elutasította kormányának azonnali lemondását. "Egyértelműen leszögeztem, hogy nyomás alatt egyetlen szociáldemokrata miniszterelnök sem fog lemondani, ha az nem lenne összhangban az alkotmánnyal. Az alkotmány szerint pedig az új parlament alakuló ülésének a befejezése után kell benyújtanom lemondásomat" - mondta Paroubek, akinek pártja a választáson három százalékos különbséggel a második helyen végzett a polgári demokraták mögött. Az új parlament alakuló ülése még nem fejeződött be, mert a házelnököt öt esetben sem sikerült megválasztani. A hatodik kísérletre pénteken kerül sor.

Mirek Topolánek, a választásokon győztes Polgári Demokratikus Párt elnöke pénteken találkozik Václav Klausszal, hogy beszámoljon neki kéthónapos kormányalakítási tárgyalásai eredményéről. Topoláneknek ugyan sikerült tető alá hoznia egy polgári demokrata-kereszténydemokrata-zöld koalíciót, de a kiegyenlített erőviszonyok miatt nem valószínű, hogy ez a kormány bizalmat kaphatna a parlamentben. Paroubek kedden megismételte, hogy a szociáldemokrácia a jobbközép kormányt semmiképpen sem fogja támogatni, sem megtűrni. "Egyértelműen megmondtuk, hogy a hármas koalícióról már hallani sem akarunk" - mondta újságíróknak a politikus.

Az idő előtti választást Paroubek szerint csak akkor kell majd mérlegelni, ha az alkotmány által előírt három kormányalakítási kísérlet sikertelen lenne. Egyelőre azonban még az első kísérletre sem került sor, hiszen Topolánek még nem kapott kormányfői kinevezést, s megbízatása nem kormányalakításra, hanem kormányalakítási tárgyalásokra szól csak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek