Nem folyósítják az oktatási hozzájárulást
A Vajdaságban a közel 4500 kérelmező család közül egyelőre csak hetven kapta meg a kedvezménytörvény által előirányzott oktatási hozzájárulást. Az elmúlt tíz hónap alatt mindössze kilencen folyamodtak munkavállalási engedélyért, ezért a törvény eme rendelkezésének kiiktatása jóformán nem érinti majd a Vajdaságban élő magyarokat.
Dátum: 2002-11-07 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:17.158989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Délvidéken két szervezet, a szabadkai székhelyű Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete (ÉMPE) és az újvidéki Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) gyűjti össze és bírálja el az oktatási hozzájárulásért folyamodó igényléseket.
Király Verona, az ÉMPE elnöke közölte, hogy az észak-bácskai egyesülethez április 1. óta 2050 igénylés érkezett az oktatási kedvezményre, s ebből közel 1500-at továbbítottak az Illyés-alapítványnak, de még senki sem kapta meg a hozzájárulást.
Nagy Margit, az VMPE elnöke szerint az egyesülethez 2460 kérvény futott be, közel 2230-at továbbítottak Budapestre, de mind ez idáig csak 70 család kapta meg az oktatási hozzájárulást. A szülők körében nagy az elégedetlenség a fennakadások miatt, nagyon sokan felkeresik az egyesületet, sérelmezve, hogy hónapokkal az igénylés átadása után sem juthatnak hozzá a pénzösszeghez - mondta Nagy Margit.
A kedvezménytörvény szerint az oktatási hozzájárulást azok a családok kapják meg, ahol legalább két kiskorú gyerek magyar oktatási intézménybe jár. Két gyerek után évente kétszer húszezer forintos oktatási támogatás jár, illetve kétszer 2390 forintos taneszköz-támogatás.
Az elmúlt tíz hónap alatt a délvidéken működő hat információs irodában közel 97 ezren igényeltek a kedvezménytörvény által biztosított dokumentumokat. Közülük mintegy 87 ezer magyarigazolvány és közel 2200 hozzátartozói igazolvány iránti kérelem volt. Bús Ottó, a vajdasági ajánlószervezet (CMH) titkára közölte az újvidéki Magyar Szóval, hogy közel hétezren folyamodtak diákigazolványért és ezren pedagógusigazolványért. Az átadott kérelmek közül a magyarországi elbíráló hatóságok mindössze 177-et utasítottak el.
Bús Ottó szerint a délvidéki magyarságot nem fogja "túlságosan érzékenyek érinteni" az, ha a kedvezménytörvény munkavállalásra vonatkozó szakasza kikerül a jogszabályból, mert az elmúlt tíz hónap alatt csak kilencen éltek ezzel a lehetőséggel.
MTI - fidesz.hu