Pungor Ernőnek ítélték a Szent Márton-díjat
Pungor Ernő akadémikusnak ítélték az ez évi Szent Márton díjat. Ezt Kovács József, a herendi Porcelánmanufaktúra Rt. vezérigazgatója közölte a díjátadást megelőző csütörtöki, veszprémi sajtótájékoztatón. Mint elmondta, az elismerést Pungor Ernő a veszprémi érseki palotában, ünnepség keretében veszi át.
Dátum: 2002-11-07 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:17.434726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szent Márton díjat tavaly alapította a Pannonhalmi Főapátság, a herendi Porcelánmanufaktúra Rt. és a Bábolnai Ménesbirtok, hogy "hozzájáruljanak nemzeti örökségünk és kulturális értékeink megőrzéséhez, s hogy elősegítsék a Pannon-térség egyedülálló természeti és társadalmi adottságainak a megismertetését."
Mint ismertették, Pungor Ernő akadémikusnak, a Veszprémi Egyetem korábbi tanszékvezetőjének, illetve egykori rektor-helyettesének egyhangú döntéssel ítélték oda a jutalmat. A díj Horváth László, Munkácsy-díjas iparművész alkotása. A porcelán-kompozíció azt a jelenetet ábrázolja, amikor Márton - még római légionárius katonaként - köpenyét egy fázó koldusra borítja.
Az ünnepségen Márfi Gyula veszprémi római katolikus érsek emlékezik meg Szent Mártonról, Pannonhalma szülöttéről, aki később a nagy történelmi múltú francia város, Tours püspöke lett. A bort és az új termést Várszegi Asztrik, pannonhalmi főapát áldja meg az ünnepségen.
MTI - fidesz.hu