Sisák Imre a jobboldal közös polgármesterjelöltje Pásztón
Sisák Imre, a város jelenlegi polgármestere lesz a Fidesz, az MDF, a KDNP és a Nemzeti Kör Pásztóért Egyesület közös polgármesterjelöltje Pásztón az önkormányzati választáson - jelentették be a jelölő szervezetek helyi vezetői kedden sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-08-01 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:07.461648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Becsó Károly, a Fidesz városi elnöke, Eötvös Mihály, az MDF megyei elnöke és Volek György, a NKPE elnöke elmondta: Sisák Imre Pásztón 1.300 szavazattal verte meg az országgyűlési választásokon az MSZP jelöltjét.
A 46 éves jelöltet, aki 28 évet töltött el a közigazgatásban, szakmai tudása és emberi kapcsolatai is alkalmassá teszik arra, hogy újabb eredményes négy évet zárjon a város - mondták.
Sisák Imre elmondta: Pásztó a 2006-os ciklus végén is működőképes város, annak ellenére, hogy folyamatosan csökkennek az intézmények fenntartásához szükséges állami források.
A következő négy év feladatai között nevezte meg a városközponti rehabilitációt, a kistérség 26 településének bel- és külterületi vízrendezését, valamint a városi strand vállalkozói tőke bevonásával való továbbfejlesztését.
Sisák Imre 1998 óta irányítja Pásztót, 2002 és 2006 között az MDF országgyűlési képviselője volt.
MTI - fidesz.hu