A kamuköltségvetésről
A költségvetést hiteltelen sarokszámai bizonytalanná, megalapozatlanná tehetik. Most éppen ez történt - jelentette ki Varga Mihály csütörtökön Áder Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatóján, amelyen a Fidesz tegnapi rendkívüli elnökségi üléséről számoltak be. Ugyanezen az elnökségi ülésen határoztak arról is, hogy a jövő heti Országos Választmány dönthet a Fidesz kongresszusának december 7-i összehívásáról. A kongresszus egyetlen témája az EU-csatlakozás társadalmi programja.
Dátum: 2002-11-07 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:17.714716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály kijelentette: a Fidesz szerint 2003-ban az európai felzárkózás költségvetésére volna szükség. A beruházások visszafogása miatt azonban nem tudni, miből keletkezik az Orbán-kormány ideje alatt megszokott, az Európai Unió átlagának kétszeresét meghaladó gazdasági növekedés. A költségvetés alapján úgy tűnik, hogy a kormány inkább a sült galambra vár, azaz a világgazdaság beindulására, de nem tesz a gazdasági növekedésért. Széleskörű szakmai egyetértés van abban, hogy a költségvetés sarokszámai, azaz az infláció, a gazdasági növekedés és a költségvetés hiányának egyaránt 4,5%-os mértéke tarthatatlan.
Áder János leszögezte: a kamuköltségvetés bevételei felültervezettek, az infláció alultervezett, s hiányoznak belőle az országos és önkormányzati választások kampányígéreteivel időarányos kiadások. A világgazdasági tendenciák kedvezőtlenek, és Medgyessy gazdaságpolitikai hibája következtében a magyar gazdaság belső fejlesztési motorjai is leálltak. Ha a jelenlegi formájában fogadja el az országgyűlés a 2003-as költségvetést, akkor a jövő év decemberére távolabb leszünk az EU-tól mint most - hangsúlyozta Áder.
A Fidesz elnöke kiemelte: a kis- és középvállalkozások támogatása jövőre 30 százalékkal, a turisztikai célirányzat 50 százalékkal, a vasútfejlesztés 60 százalékkal csökken, a Volán autóbuszparkjának karbantartására pedig mintegy 70 százalékkal költ kevesebbet jövőre az ország. Útépítésre, útfenntartásra alig, míg hídépítésre a költségvetés szerint egyáltalán nem költenének. Áder János leszögezte: nem, hogy új autópálya építéséről nem lehet így szó, de jó, ha az Orbán-kormány által elkezdett autópályák megépülhetnek a 2003-as költségvetésből.
Áder János emlékeztetett: januárban a szocialisták kongresszusukon határozatban fektették írásba, hogy "az állam nem teljesítette árvízvédelmi kötelezettségeit". Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a szocialisták szerint az Orbán-kormány keveset költött gátépítésre. Most viszont az tapasztalható: a Medgyessy-kormány ennek az összegnek jövőre csupán felét költi el gátépítésre. Márpedig ha a 100 százalék kevés, az 50 százalék még kevesebb.
Áder János kijelentette: az önkormányzatoknak sem lesz olyan jó, mint ahogy ígérték, hiszen tegnap már Demszky Gábor is felhívta a figyelmet: a 2003-as költségvetés ismeretében a kormány nem teljesíti ígéreteit, nehéz helyzetben lesz a főváros jövőre. Áder János elmondta: Demszky nemsokára visszasírja majd az Orbán-kormányt, amely nem kevés fővárosi beruházást támogatott.
Kiutat a Fidesz szerint az jelentene, ha - egyetértve a költségvetési hiány csökkentésének céljával - kicsivel nagyobb hiányt tervezne a kormány, hiszen a 3%-os hiányt csak 2007-re kell elérnünk. A Fidesz módosítócsomagja 0,5 százalékkal nagyobb hiánnyal számol, ami azt jelenti, hogy a gazdaság élénkítésére csaknem 100 milliárd forinttal lehetne többet költeni. Varga Mihály a Világgazdaság kérdésére kifejtette: a költségvetési hiány lefaragásával a Fidesz egyetért, ám az a kérdés, hogy mekkora a lefaragás mértéke. Nem véletlen, hogy nem terveznek 0 százalékos hiányt, azt ugyanis nem bírná el az ország. A hiány mértékének tervezésekor szem előtt kell tartani, hogy mi jó az országnak.
Varga Mihály az mno kérdésére az őt a KEHI részéről, Deutsch Tamás sportminiszteri időszakában történt gazdasági intézkedések ügyében ért támadásokra reagálva elmondta: azt üzeni Keller Lászlónak és László Csabának, hogy "nem ijedős". Varga komolytalannak nevezte a KEHI által felhozott vádakat, megjegyezte: a támadások mögött egyrészt az állhat, hogy néhány hete a Fidesz kérdést intézett Kiss Elemér miniszterhez, melyben a Proware és a KEHI irányítói közötti azonosságokat, a magáncég és az intézmény közötti kapcsolatokra kérdeztek rá. Válasz idáig nem érkezett, a feljelentgetéseket többek között ez is ösztönözheti - a KEHI élén ugyanis olyan személy áll, aki a magáncéget vezette. Másrészt Varga szerint nem véletlen, hogy éppen az ő személye ellen indul támadás, mégpedig éppen akkor, amikor megkezdődött a 2003-as költségvetés tárgyalása.
Áder János az mno kérdésére válaszolva kijelentette: ebben a formában a Fidesz-frakció (bár ez egyelőre magánvéleménye) nem támogathatja a 2003-as költségvetést a parlamenti végszavazásnál.
Az elnökségi ülésen határoztak arról is, hogy a jövő heti Országos Választmány dönthet a Fidesz kongresszusának december 7-i összehívásáról. A kongresszus egyetlen témája az EU-csatlakozás társadalmi programja. Áder János kifejtette: azért lesz decemberben a kongresszus, mert addigra ismertek lesznek a csatlakozási feltételek, és lesz mit megvitatnia a Fidesz legfőbb döntéshozó szervének.
fidesz.hu