Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A döntőbíróság kimondta a YUKOS csődjét

A moszkvai döntőbíróság kedden kimondta a YUKOS olajtársaság csődjét, és egy évet határozott meg a három évvel ezelőtt még legnagyobb orosz magánvállalkozás felszámolására.


Dátum: 2006-08-01 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:12.270580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság szűk félórás tanácskozás után hozta meg ítéletét. Előzőleg a YUKOS ügyvédei a tárgyalás elhalasztását kérték, illetve keresetet nyújtottak be, hogy a bíróság semmisítse meg a YUKOS hitelezőinek múlt heti határozatát, amelyben a társaság felszámolását kérték. A YUKOS ügyvédei közölték, hogy fellebbezést nyújtanak be a bíróság ítélete ellen.

Eduard Rebgrun, a társaság bíróság által kinevezett biztosa a tárgyaláson megismételte, hogy a YUKOS nem képes eleget tenni a vele szemben támasztott, 787 milliárd rubeles (29,3 milliárd dollár), jórészt adóügyi követeléseknek. A bíróság korábban azt állapította meg, hogy a társaság adósságai 491,6 milliárd rubelt tesznek ki. Rebgrun szerint a társaság aktívuma mindössze 477,14 milliárd rubelt ér el. A YUKOS vezetése ezt vitatja, a múlt hét elején olyan jelentést tett közzé, hogy a társaság értéke két és félszer magasabb ennél. A csőd kimondása semmiféle meglepetést nem okozott, azt mindenki kész tényként kezelte.

A YUKOS hanyatlása 2003 nyarán kezdődött. A társaság elleni ügyészségi eljárás indult, miután vezetője, Mihail Hodorkovszkij nyilvánosan közölte, hogy a 2003. decemberi helyhatósági választásokon két ellenzéki pártot fog támogatni. Moszkvában abban az időben azt is szinte kész ténynek tekintették, hogy a leggazdagabb orosz olajbáró 2008-ban indulni fog az elnökválasztáson. Hodorovszkijt tavaly májusban kilenc évi börtönre ítélte a bíróság. Idén március 9-én 14 külföldi bank kezdeményezte a YUKOS csődjének kimondását, mivel a társaság nem tudta törleszteni a bankkonzorciumtól 2003-ban felvett, 1 milliárd dolláros kölcsönt. A külföldi bankok ezt követően eladták a YUKOS-szal szembeni követelésüket 482 millió dollárért az orosz állami Rosneft olajtársaságnak, amely így az orosz adóhivatal után a második legnagyobb hitelezőként folytatta a csődeljárás kezdeményezését.

A YUKOS felszámolásának kimondásával egy időben egy moszkvai bíróság elnapolta Mihail Hodorkovszkij keresetének tárgyalását. Hodorkovszkij az orosz büntetés-végrehajtás moszkvai, illetve országos parancsnokát fogta perbe, mert utasításukra Szibériába, egy csitai börtöntelepre küldték, holott az orosz törvények lehetővé teszik, hogy az elítéltek lakóhelyük közeli börtönben tölthessék le büntetésüket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek