Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vitatható az Új Magyarország Fejlesztési terv

Nyilvános az Új Magyarország Fejlesztési Terv, amely a 2007 és 2013 között rendelkezésére álló uniós pénzek felhasználásának alapelveit jelöli ki. A célok véglegesítésére és a konkrét tervekre még várni kell - annak ellenére, hogy az MSZP a kampányban eldöntött tényként beszélt ezekről.


Dátum: 2006-08-02 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:14.839558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fejlesztési terület első számú kormányzati felelőse, Bajnai Gordon szabadságát tölti, így távollétében mutatta be tegnap az új kormányszóvivő, Danks Emese a 128 oldalas dokumentumot, amely a következő uniós költségvetési ciklusban európai forrásokból elnyerhető összeg hovafordításának elveit összegzi. A következő hónapban - a szabadságolások idején - társadalmi egyeztetés folyik majd. A szöveget mostantól bárki tanulmányozhatja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján.

Mint emlékezetes, a szocialista párt a tavaszi választási kampányban "Új Magyarország program" néven közétett egy igen-igen részletes és terjedelmes projektlistát az uniós forrásokból megvalósítani tervezett beruházásokról - ám az ott megismert tételeket a frissen nyilvánosságra hozott összegzésben hiába keresnénk. Az MSZP korteshadjáratában megismert projektek lajstroma ugyanis döntően a megyei pártszervezetek beruházásokkal kapcsolatos és a párt vezetői által jóváhagyott igénylistája volt. Tehát még nem a kormány által jóváhagyott dokumentum, amit Brüsszel vár tőlünk. A szocialista kampányban használt kívánságlista, ha megvalósulna, összesen mintegy 16 ezer milliárd forintba kerülne. Ehhez képest a tárgyalt időszakban Magyarország "csupán" 6,5 ezer milliárd forintnyi uniós támogatás lehívására lesz jogosult.

A most bemutatott Új Magyarország Fejlesztési Terv tehát még csak stratégiai célokat tartalmaz (például hogy az egyes ágazatok és régiók milyen arányban részesüljenek a forrásokból) - de azokat sem végeleges formában. A kabinet ugyanis csak szeptember végén, a társadalmi vita lezárulta után véglegesíti a közeljövő magyar fejlesztéspolitikájának keretszövegét. Azt a verziót egyeztetnünk kell Brüsszellel, s ha rábólintanak, akkor tekinthető csak véglegesnek és hivatalosnak a magyar fejlesztési terv.

A szocialista kampányban nyilvánosságra hozott projektlista jócskán elébe ment a folyamatoknak, amikor eldöntött tényként közvetítette a pártban megfogalmazott elképzeléseket. A valóság ezzel szemben az, hogy a regionális fejlesztési ügynökségek elnökei várhatóan csak novemberben mondják majd ki a végső szót arról, hogy a hónapokkal ezelőtt publikált fejlesztési csomagból mely projektek valósulhatnak meg egyáltalán.

nol.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek