Közös polgármesterjelölt indul Békéscsabán
A nemzeti erők Vantara Gyula személyében közös polgármesterjelöltet állítanak Békéscsabán - közölték szerdán a városban.
Dátum: 2006-08-02 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:19.678740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Elérkezett az idő arra, hogy az elfáradt városvezetést leváltsuk, ezért fogtak össze a nemzeti erők Békéscsabán - mondta sajtótájékoztatón Ferenczi Attila, a Fidesz békéscsabai elnöke. Hozzátette: az öt politika erő, a Fidesz mellett a Fidelitas, a Vállalkozók Pártja, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Gazda és Polgári Párt (MGPP) azért fogott össze, hogy a "lejtőre került" várost visszavezessék a fejlődés útjára.
Vantara Gyula, a közös polgármesterjelölt elmondta, hogy csapatmunkában kívánják leváltani a már 16 éve a várost vezető szabaddemokrata Pap Jánost.
Hanó Miklós, a MGPP elnöke pedig azt emelte ki, hogy új szemléletre van szükség a város vezetésében, hiszen az elmúlt négy évben munkahelyek sora szűnt meg Békéscsabán.
MTI - fidesz.hu