Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ezrek tűntek el az észak-koreai árvízben

A tízezret is elérheti a halottak vagy eltűntek száma az Észak-Koreát július közepén sújtó árvízben - közölte szerdán az Észak-Korea szakértőjeként ismert Good Friends dél-koreai emberjogi szervezet.


Dátum: 2006-08-02 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:20.011572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Good Friends (jó barátok) szerint a hivatalos média az elmúlt száz év legsúlyosabb árvizeként számolt be a természeti csapásról. "Mintegy 4000 személy tűnt el, becsléseink szerint a halottak és az eltűntek száma a tízezret is elérheti" - tájékoztatott közleményében a szervezet. A hivatalos észak-koreai tájékoztatási eszközök eddig több száz eltűntről vagy halottról számoltak be.

Az észak-koreai vöröskereszt elutasította a dél-koreai vöröskereszt által felajánlott segítséget - közölte a szöuli szervezet. "Felajánlottunk segítségünket a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság közreműködésével. Azt válaszolták, köszönik, de egyedül is elboldogulnak" - mondta Kim Hjung Szup, a dél-koreai vöröskereszt szóvivője. Az elutasítás kedden történt telefonon.

Megfigyelők aggodalmukat fejezték ki, hogy az árvíz tovább súlyosbítja a krónikus élelmiszerhiánytól szenvedő ország helyzetét. A 23 millió lakosú Észak-Korea ellátása nagyban függ a kínai és dél-koreai élelmiszersegélytől. Szöul a július 5-i észak-koreai rakétakísérletek miatt befagyasztotta a segélyezést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek