Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky nem ért egyet az összevonással

Demszky Gábor főpolgármester nem ért egyet a budapesti és a Pest megyei rendőr-főkapitányságok összevonásával, mint azt egy szerdai sajtótájékoztatón mondta, minden eszközzel azon lesz, hogy ezt megakadályozza.


Dátum: 2006-08-02 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:21.625788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Én a magam lehetőségeihez mérten minden eszközzel és minden módon azon leszek, hogy ezt a regionális átszervezést észérvek alapján, tapasztalati érvek alapján, szakmai érvek alapján megakadályozzam" - mondta Demszky Gábor, miután látogatást tett Gergényi Péternél, a fővárosi rendőrfőkapitánynál. A főpolgármester felidézte: Magyarországon regionális szinten szervezik át a közigazgatást és felmerült, hogy a központi régiónak legyen egy egységes rendőrsége. Ez pedig azt jelentené, hogy a Pest megyei és a fővárosi rendőrségből együttesen jönne létre regionális rendőr-főkapitányság. A főváros nem a BRFK leépítésében, beolvasztásában érdekelt, hanem a megerősítésében - hangsúlyozta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek