A debreceni szurkolókat nem engedték be Macedóniába
A mai, Rabootnicski elleni BL-selejtezőre utazó debreceni szurkolókat nem engedték be a macedón fővárosba.
Dátum: 2006-08-02 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:23.522125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A macedón országhatáron a határőrök elvették a buszsofőrök útlevelét, valamint a járművek forgalmi engedélyét, hogy a debreceni szurkolók ne tudjanak bejutni a városba.
Később a helyi katonák is megjelentek, akik azt próbálják megakadályozni, hogy a debreceni drukkerek eljussanak a városba, mivel állításuk szerint felbőszült macedón fanatikusok várják őket harcra készen.
Mintegy kétszáz debreceni rostokol a határnál, közel negyven fokos hőségben. A rendőrök semmi jóval nem bíztatják őket, ezért a szurkolók már a magyar nagykövetség segítségét kérik.
MNO - fidesz.hu