Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jövő hét végéig még tart Izrael libanoni offenzívája

Legalább a jövő hét végéig tart még Izrael libanoni offenzívája - mondta szerdán Hájim Ramon izraeli igazságügy-miniszter, a biztonsági kabinet tagja.


Dátum: 2006-08-02 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:23.811885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az izraeli közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában beszélt erről, kijelentve, hogy legalább ennyi időre lesz még szüksége az izraeli hadseregnek "munkája elvégzéséhez". Nyilatkozata későbbi részében utalt rá, hogy akkor tekintik elvégzettnek a hadsereg "munkáját", ha sikerül kiszorítani a Hezbollah fegyvereseit Dél-Libanonból, és biztosítani, hogy a libanoni síita szervezet harcosai ne is térhessenek oda vissza. Ramon kizárta a fogolycserét az Izrael által terrorszervezetnek tartott Hezbollahhal. Arra a kérdésre, hogy a síita szervezet által foglyul ejtett két izraeli katona szabadulásáért cserébe Izrael hajlandó lenne-e szabadon engedni az általa szerdán (a libanoni Baalbekben) elfogott öt Hezbollah-fegyverest, az izraeli miniszter egyértelmű nemmel válaszolt. "Terroristákkal nem tárgyalunk" - mondta. Hozzátette, hogy az izraeli kormány csak mérsékelt politikai erőkkel hajlandó tárgyalásokat folytatni, velük viszont kész "nagylelkűen viselkedni".

Az izraeli bombázások három hete mintegy kétmilliárd dollárnyi kárt okozott eddig Libanon infrastruktúrájában - mondta szerdán nyugati tudósítóknak Mohammed Szafadi libanoni közlekedési és közmunkaügyi miniszter, hozzátéve, hogy nem pontos felmérés adatáról, hanem előzetes becslésről van szó. Hozzátette, hogy ebbe a becsült adatba csak az utakban, hidakban és repülőterekben keletkezett károkat foglalták bele. Azt az elmaradt gazdasági hasznot, amely az infrastruktúra egy részének használhatatlanná válásából fakad, egyelőre még felbecsülni sem lehet - tette hozzá. Szavai szerint különösen azok vesztettek sokat, akik a bejrúti nemzetközi repülőteret használták kereskedelmi vagy idegenforgalmi tevékenységükhöz. A libanoni kormány egy szerdán kiadott jelentése mintegy félmilliárd dollárra becsülte a lakóházakban, az ipari és kereskedelmi épületekben, valamint a katonai létesítményekben keletkezett károkat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek