Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Agrártárca: bűvészkedés a számokkal

Valótlan a kormánypártok azon állítása, hogy az agrártámogatások időben és a jogszabályban meghatározott összegben kerülnek kifizetésre.


Dátum: 2006-08-02 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:20:24.122820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2005. évi területalapú támogatások - melyet az Európai Unió finanszíroz - kifizetésre kerültek, a 30 százalékos nemzeti kiegészítés viszont (93 milliárd Ft) 2006. évben került kifizetésre a 2006. évi költségvetés terhére. A területalapú támogatás (top-up) 30 százalékos nemzeti kiegészítése (103 milliárd Ft) helyett a kormány mindössze 78 milliárd forintot hajlandó biztosítani a 2007. évi költségvetés terhére. Ezen túlmenően a Gyurcsány-csomag révén az őstermelőktől bevallottan 60 milliárd forintot vonnak el. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatások kifizetése az előirányzathoz viszonyítva a most ígért 9,1 milliárd Ft támogatással együtt sem éri el a 70 százalékos teljesítést.

Az NVT többi intézkedéseinél a rendelkezésre álló források felhasználása elhanyagolható, ebből: állatjóléti, állathigiénia 7,3 százalékban, a félig önellátó gazdaságok támogatása 12,3 százalékban, a korkedvezményes nyugdíj 0 százalékban, a kedvezőtlen adottságú területek támogatása 25 százalékban lett kihasználva.

A gabonaintervencióra fordított összeget a tárca támogatásként veszi figyelembe (2005. évben 146, 2006. évben 159 milliárd Ft), holott ezen összegeket az Európai Unió az intervenciós készletek értékesítését követően átutalja, a tárolási díjat pedig folyamatosan megtéríti. Meg kell jegyezni, hogy a gazdák többsége az AVOP forrásokhoz nem jutott hozzá, így a gabonatárolókat elsősorban a befektető társaságok építették meg. Az az abszurd helyzet állt elő, hogy a gazdák helyett a gabonaintervenció előnyeit elsősorban a multinacionális nagyvállalatok élvezik.

Jakab István

országgyűlési képviselő (Fidesz)

az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke,

a MAGOSZ elnöke

Kapcsolódó elemek